Tarol az omikron a spanyol labdarúgó bajnokságban is

Nem elég, hogy pocsékul szerepel minden fronton, most még a járvány is üt egyet a Barcelonán.

Pozitív koronavírustesztet produkált a barcelonai Ousmane Dembélé, Samuel Umtiti és Gavi, ezért erősen kérdésessé vált szereplésük az RCD Mallorca elleni vasárnapi bajnoki labdarúgó-mérkőzésen – írja a Magyar Távirati Iroda. A katalán klubban már korábban is voltak fertőzöttek: Clément Lenglet, Dani Alves, Jordi Alba és Alejandro Balde szintén fennakadt a koronavírus-ellenőrzésen a héten.
A mostani három covidosnak nincs tünete, és mindannyian otthonukban vannak karanténban.Ousmane Dembélé / Fotó: Twitter/FC Barcelona

A fertőzések a Real Madridot sem kerülik el, Thibaut Courtois-nak, Federico Valverdének, Eduardo Camavingának és Vinícius Jr.-nak is pozitív lett a koronavírustesztje. A játékosok emiatt nem lehetnek ott a Real Madrid első mérkőzésén az új évben, amelyet a Getafe otthonában vív meg az együttes január 2-án.

Thibaut Courtois eddig 19, Eduardo Camavinga 13, Federico Valverde 15, míg Vinícius Jr. szintén 19 bajnokin lépett pályára ebben az idényben. A belga kulcsszerepet játszik eddig a madridiak jó szereplésében, hiszen hét mérkőzést sikerült kapott gól nélkül lehoznia, míg a brazil 10 alkalommal talált az ellenfelek kapujába, ötször pedig gólpasszt adott.

Nem ez az első eset decemberben, hogy a madridiaknál pozitív eredményt regisztrálnak, hiszen decebmber 15-n Luka Modricról és Marcelóról is kiderült, hogy elkapták a fertőzést.

Ugyanakkor a Premier League-ben sem csillapodik a járvány. Az Arsenal menedzsere, Mikel Arteta ismét koronavírusos, ezért nem ülhet le a kispadra csapata vasárnapi, Manchester City elleni mérkőzésén.

Az Arsenal spanyol menedzsere kifejezetten balszerencsés, már másodjára fertőződött meg. Arteta volt a Premier League első igazolt koronavírus-fertőzöttje még tavaly márciusban.

Kapcsolódók

Kimaradt?