Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó kapta a Közmédia Év Embere Díjat

Hivatásában nyújtott kiemelkedő teljesítménye és példaértékű társadalmi felelősségvállalása elismeréseként idén Szilágyi Áron olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívó vehette át a Közmédia Év Embere Díjat kedden Budapesten.

Fotó: MTIAz MTVA székházában rendezett ünnepségen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által 2020-ban hagyományteremtő céllal létrehozott díjról elmondta: azt minden év végén olyan személynek ítélik oda, aki szakmai pályafutásával és életútjával maradandó értéket hozott létre és nagy hatást gyakorolt az adott év eseményeire.

A díjat idén olyan kiváló sportoló kapja meg, aki eredményével sporttörténelmet írt, hiszen elsőként nyerte meg az olimpiai aranyérmet férfi kard egyéniben három egymást követő alkalommal. Lenyűgöző teljesítményével nemcsak hazánknak, de az egész világnak és a sportszerető társadalomnak "kivívta a csodát" - mondta. „Szilágyi Áron elismerése a magyar sportolóknak és a magyar sportnak is óriási megtiszteltetés” – hangoztatta Szabó Tünde, majd emlékeztetett: tavaly a díjat Karikó Katalin kutatóbiológus, biokémikus kapta, akinek szabadalma alapján fejlesztették ki a koronavírus elleni legmodernebb vakcinát.

Szilágyi Áron "óriási munkával és kitartással, alázattal és hittel tűzte ki céljait, amelyeket évről évre, hónapról hónapra, vagy akár napról napra meg is valósított". "Amellett, hogy zseniális sportoló, kitűnő és példaértékű ember is", aki miatt fiatalok ezrei kezdenek el sportolni - közölte az államtitkár.

Az MTVA vezérigazgatója elmondta, hogy a díjat olyan személyeknek ítélik oda, akik pályafutásukkal, személyiségükkel elismerésre méltóak. Szilágyi Áron fegyverneme, a kard párhuzamba állítható a személyiségével, mert a kard hitet és tartást ad, egyenes és irányt mutat, ugyanígy Szilágyi Áron hitet és tartást ad, egyenes és "irányt mutat nekünk" - közölte Papp Dániel.

A díjazott sportpályafutásának fontos állomásait, az utánpótlásban betöltött jelentőségét, valamint karitatív tevékenységét is méltatva a vezérigazgató azt mondta: a kardvívó olyan példaképpé vált, akit érdemes követni. Beszámolt arról is, hogy Szilágyi Áron nagykövetként vett részt a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű akciójában, amelynek keretében a koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt gyerekeknek gyűjtöttek a Regőczi István Alapítvánnyal közösen. „Nagyon sikeres akció volt, soha ekkora összeget még nem gyűjtöttünk össze" - közölte Papp Dániel.

Az MTVA MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Szilágyi Áron eddigi eredményeit 2021-ben Áder János államfő a Magyar Érdemrend nagykeresztjével ismerte el. Bevallása szerint örömmel csatlakozik jótékonysági kezdeményezésekhez, hogy felhívja a figyelmet az összefogás, a társadalmi felelősségvállalás jelentőségére. A közmédia Jónak lenni jó! kampányát 2021-ben jószolgálati nagykövetként segítette. Mint mondta: élsportolóként a közösség építő része szeretne lenni - írták.

Kapcsolódók

Kimaradt?