Simona Halep „kisebb izomszakadás” miatt visszalépett a cincinatti tornától

Simona Halepnek az amerikai Jessica Pegula ellen kellett volna pályára lépnie a cincinnati WTA-torna második fordulójában, de a csütörtök hajnali találkozó előtt a román teniszező közölte, hogy egy „kisebb izomszakadás” miatt visszalép a további szerepléstől.

Halep a májusban megtartott római tornán izomszakadást szenvedett a bal vádlijában, és emiatt kihagyni kényszerült a francia és az angol nyílt teniszbajnokságot, majd a tokiói olimpiai játékokon sem vett részt. Így három hónap kihagyás után visszacsúszott a világranglista 13. helyére.

A cincinnati torna első körében játszott találkozó második játszmájában a 29 éves román lány orvosi szünetet kért, ezt követően azonban visszatért a pályára és legyőzte a lengyel Magda Linette-et (6:4, 3:6, 6:1).

„Sajnos a ma reggeli vizsgálat azt mutatta, hogy van egy kisebb szakadás a combközelítő izomban, ezért túl kockázatos lenne a játék” – írta Halep a Twitteren a Jessica Pegulával való mérkőzés előtt, hozzátéve, a következő napokban pihenni fog, és mindent megtesz azért, hogy játszhasson az év utolsó Grand Slam-tornáján, az augusztus 30-án kezdődő US Openen.

(Nyitókép: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

Kimaradt?