banner_jtYG1g7R_1_970x250.gif
banner_30Cewl4A_Copy of 1_300x250.gif

Sergio Ramos tizenhat év után otthagyja a Real Madridot

Fotó: Real MadridSergio Ramos, a spanyol labdarúgó-bajnokságban címvédő Real Madrid csapatkapitánya nem hosszabbítja meg szerződését a Cope értesülése szerint.

A spanyol rádióállomás úgy tudja, hogy a világ- és Európa-bajnok védő, aki a hétvégén térdműtéten esett át, elutasította a Real vezetőinek legutóbbi, két évre szóló ajánlatát, amely szerint egy idényre meghagynák jelenlegi nettó 12 millió eurós fizetését, a másikban azonban tíz százalékkal kevesebbet kapna a koronavírus-válság miatt. 

A Cope szerint a madridi klub nem fog újabb szerződést kínálni a 34 éves Ramosnak, aki állítólag már eldöntötte, hogy az idény végén távozik a Realtól, ahol 2005 óta játszik, és a Manchester Unitednél folytatja pályafutását.

Ramos a Reallal ötszörös spanyol bajnoknak, kétszeres Király Kupa-győztesnek és négyszeres spanyol Szuperkupa-győztesnek vallhatja magát, aki emellett négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját és a klubvilágbajnokságot, háromszor pedig az európai Szuperkupát. A spanyol válogatottal, amelynek szintén csapatkapitánya, 2010-ben világbajnok, 2008-ban és 2012-ben pedig Európa-bajnok lett.

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?