Peking 2022: véget ért Lőrincz-Sára Tímea olimpiája

A sífutók klasszikus 10 kilométeres versenyével véget ért Lőrincz-Sára Tímea olimpiai szereplése. A gyergyószentmiklósi versenyző 86. helyen ért célba a csütörtöki versenyen.

Befejezte olimpiai szereplését a pekingi téli olimpián Lőrincz-Sára Tímea. A gyergyószentmiklósi versenyző csütörtökön a klasszikus 10 kilométeres sífutásban a 61. helyről indulva a 86. helyen ért célba a 98 fős mezőnyben. Tímea a versenyt követően nyilatkozott a Maszolnak. Mint elmondta: nagyon elfáradt a versenyben.Fotók: Román Olimpiai és Sportbizottság

„Nagyon nehéz volt, a verseny első felében egyszerűen leblokkoltam, pedig jól sikerült a bemelegítésem. Talán abban hibáztam, hogy a bemelegítő után kicsit korán kimentem a rajt előtti zónába és megfáztam. Az első kör után nehéz volt koncentrálni a verseny második felére, nagyon elfáradtam” – mondta az olimpikon. Hozzátette, hogy a pálya is nehéz volt, az első fele folyamatosan emelkedett, ami megterhelő volt, ám mindezzel együtt sem ő, sem az edzői stáb nem teljesen elégedett az elért eredménnyel.

A romániai csapat sízőinek még pénteken és 16-án lesz versenyük, Tímea pedig igyekszik mindenben segíteni a csapattársak szereplését. „Nekem még pénteken lesz egy könnyebb, levezető edzésem, utána két nap szabad lesz teljesen, 21-én fogunk majd hazarepülni. Alig várom, hogy találkozzak a családommal” – mondta el Lőrincz-Sára Tímea. Hazatérve majd Balkán-kupa és román bajnoki futamok is várnak a versenyzőre, tudtuk meg.

A jövőbeni terveiről szólva Tímea úgy fogalmazott: jelenleg úgy érzi, még egy olimpiai ciklust nem csinálna végig, az azzal járó terhelést már nem vállalná. „Nem lehetetlen, hogy belevágnék, de most úgy vagyok vele, hogy nekem ez már sok egy kicsit” – foglalta össze Tímea.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?