Peking 2022: Strolz megismételte apja sikerét férfi kombinációban

Harmincnégy évvel apja diadala után Johannes Strolz is győzött az alpesi sízők férfi kombinációs számában téli olimpián.

Az osztrák síelő a pekingi játékok csütörtöki versenynapján a lesiklást követően a negyedik helyen állt, de hátránya kevesebb mint egy másodperc volt a gyors számokban jeleskedő, a szuperóriás-műlesiklásban bronzérmes Aleksander Aamodt Kilde mögött. Ezt a műlesiklásban könnyedén ledolgozta, sőt, 59 századdal megelőzte a norvég riválisát.

Utána viszont még következtek olyan versenyzők, akiknek valóban a szlalom a specialitásuk. Közülük honfitársa, Marco Schwartz egyáltalán nem érezte a pálya ritmusát, így dobogóra sem került, míg a szám világbajnoka, a négy éve ezüstérmes francia Alexis Pinturault kiesett, ami Strolz diadalát és Kilde ezüstjét eredményezte. A bronzérmet a kanadai James Crawford szerezte meg, aki lesiklásban éppen lecsúszott a dobogóról, míg szuperóriás-műlesiklásban hatodik lett.

A 29 éves győztes édesapja, Hubert Strolz ugyanebben a számban az 1988-as, calgaryi játékokon lett aranyérmes.

A magyar születésű, de izraeli színekben induló Szőllős Barnabás már lesiklásban is remek teljesítményt nyújtott a 11. helyével - századra azonosan teljesített Pinturault-val -, műlesiklásban pedig kifejezetten bevállalósan síelt, és mivel nem hibázott egészen a pontszerző hatodik helyig jött fel.

Eredmények, alpesi sí, férfi kombináció
1. Johannes Strolz (Ausztria) 2:31.43 perc (lesiklás: 1:43.87 perc/műlesiklás: 47.56 mp)
2. Aleksander Aamodt Kilde (Norvégia) 2:32.02 (1:43.12/48.90)
3. James Crawford (Kanada) 2:32.11 (1:43.14/48.97)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?