Peking 2022: Jászapáti Petrát kizárták az 1500 méter elődöntőjében

A vegyesváltóval bronzérmes Jászapáti Petrát szabálytalan előzés miatt kizárták a rövidpályás gyorskorcsolyázók női 1500 méteres számának elődöntőjében a pekingi téli olimpián szerdán.

A 22 indulót három futamba sorolták, mindegyikből az első kettő, valamint a leggyorsabb harmadik került az A, majd a további hét legjobb a B döntőbe.

Fotó: MTIAz 500 méteren hetedik és 1000-en nyolcadik Jászapáti a Pekingben már két aranyat (1000 méter, női váltó) begyűjtött holland Suzanne Schultinggal, az 1000-en bronzérmes belga Hanne Desmet-vel, az olasz Cynthia Mascittóval, az 1000-en negyedik amerikai Kristen Santosszal, a cseh Michaela Hruzovával és a japán Kikucsi Szumirével futott.

A szegedi versenyző a táv elején a mezőny végére sorolt be, majd egy-egy előzéssel az ötödik pozícióba jött fel. Ám amikor gyorsult a tempó és ő maga is ritmust váltott, úgy előzött a harmadik helyre, hogy közben a kanyar előtt ütközött Santossal, és ezért - noha harmadiknak jött be - kizárták.

A címvédő dél-koreai Csoj Min Dzsong 2:16.831 perccel olimpiai csúcsot ért el a harmadik, utolsó elődöntőben.

A negyeddöntőben Kónya Zsófiát is kizárták. A pekingi női versenyen először van magyar főbíró Pádár Beáta személyében.

A férfi váltó - amely négy éve megszerezte Magyarország történetének első téli olimpiai aranyérmét - a B döntőben szerepelt a hollandokkal és a japánokkal, amit meg is nyert, és hatodik lett.

Kapcsolódók

Kimaradt?