Nyögvenyelős CFR-győzelem kettős emberelőnyben

A 37. perctől kettős emberelőnyben játszva aratott egygólos győzelmet a címvédő CFR a fővárosi Dinamo ellen az első osztályú labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának hétfő esti záró meccsén.

A kezdettől fölényben futballozó hazaiak a 31. percben nem várt segítséget kaptak, amikor is Marcel Bîrsan játékvezető – talán kissé elhamarkodottan – felmutatta a második sárga lapot a szabálytalankodó Paul Antonnak, így a bukarestiek játékosa félóra elteltével mehetett zuhanyozni. Hat perccel később Florin Bejan egy kezezés miatt kapta meg a második sárgáját, így a 8 mezőnyjátékossal maradó bukarestieknek esélyük sem maradt a győzelemre, minden erejükkel a döntetlen őrzésére koncentráltak.

Ez egész jól ment a dinamósoknak, ugyanis hiába dolgozta ki helyzetek sorát a kolozsvári együttes, a vezetést nem sikerült megszerezni: hol a csatárok tévesztettek célt, hol a kapufa, hol a Dinamo norvég hálóőre, Kongsahvn mentette. Tíz perccel a vége előtt aztán a sokadik baloldali beadást követően Omrain közelről a vendégek hálójába passzolta Păun lapos beadásából a labdát.

A látogatóknak a hajrában két ellentámadás végén volt két kecsegtető helyzetük, de kevesen voltak a befejezéshez.

A CFR így egy pontra megközelítette a listavezető FCSB-t az alapszakasz utolsó fordulója előtt. Mint köztudott, a 30. forduló után a mezőnyt kettéválasztják, az első hat helyezett oda–visszavágós formában a bajnoki címért, a 7–16. helyezettek pedig a kiesés elkerüléséért játszanak (de csak egy kormérkőzéses formában, visszavágók nélkül). Az utolsó két helyezett kiesik a másodosztályba, a 13. és 14. helyezettek pedig osztályozót játszanak a bennmaradásért a Liga II rájátszásának 3–4. helyén végzett csapatokkal.

Az alsóházi rájátszásban a nemzetközi kupaszereplés szempontjából is van tétje: az első két helyezett (az összesített rangos 7–8. helyén álló csapatok) egymeccses selejtezőn döntik el, hogy ki mérkőzzön meg a felsőház utolsó, még európai indulást jelentő helyén álló együttessel a nemzetközi porondon való szereplésért.

Liga 1, 29. forduló: Kolozsvári CFR–Dinamo 1–0, gólszerző: Omrani (80.); kiállítva: Anton (31.), Bejan (37.) – mindkettő a Dinamótól.
További eredmények:
UTA–Sepsi OSK 2–0
Academica Clinceni–Politehnica Iași 2–1
Medgyesi Gaz Metan–Astra Giurgiu 0–0
AFC Hermannstadt–FC Argeș 4–1
FC Botoşani–Viitorul 1–0
FCSB–Universitatea Craiova 0–0
Chindia Târgovişte–FC Voluntari 1–0

    Meccs Győz. Dönt. Ver. Gólarány Pont
1.  FCSB  29 20 4 5 56-21 64
2.  Kolozsvári CFR 29 19 6 4 42-15 63
3.  CSU Craiova 29 16 9 4 33-14 57
4.  Sepsi OSK 29 10 14 5 42-30 44
5.  FC Botoșani       29 11 8 10 38-35 41
6.  Academica Clinceni 29 9 14 6 27-25 41
7.  Chindia Târgoviște 29 10 9 10 23-23 39
8.  Astra Giurgiu  29 9 10 10 38-39 37
9.  FC Argeș 29 9 10 10 30-40 37
10.  Aradi UTA 29 9 9 11 26-36 36
11.  FC Viitorul 28 6 13 9 35-33 31
12.  FC Voluntari 29 8 7 14 31-39 31
13.  Medgyesi Gaz Metan 29 8 6 15 31-41 30
14.  Bukaresti Dinamo 29 7 6 16 25-38 27
15.  FC Hermannstadt 29 5 11 13 28-39 26
16.  Poli Iași 28 5 4 19 26-63 19

Az alapszakasz utolsó fordulójában a FCSB szombaton a Sepsi OSK (19.00), a CFR pedig vasárnap a Craiova vendége lesz (21.30).

(A nyitókép képernyőmentés a videós összefoglalóból)

Kapcsolódók

Kimaradt?