Női tenisz: kiesett Simona Halep a madridi tornán

Simona Halep vereséget szenvedett a 2 549 105 euró összdíjazású, madridi salakpályás tenisztorna keddi nyolcaddöntőjében. A harmadik helyen kiemelt román lányt 4:6, 7:5, 7:5-re győzte le a belga Elise Mertens.

Simona Halep rendkívül feszülten játszott, főleg a második és a harmadik szettben, és sokat hibázott a több mint két és fél órás mérkőzésen.

Az első játszmában Halep elhúzott 3:1-re, a világranglista 16. helyén álló belga lány azonban egyenlített. Ezután Halepnek ismét összejött a brék, aztán 5:3-ra növelte előnyét, és végül 6:4-re nyerte a szettet. A második játszmában Mertens vezetett 2:0-ra és 3:1-re, aztán Halep fordított 4:3-ra, de elvesztette az adogatását (4:4), majd a belga 7:5-re nyert. A döntő játszma elején a román lány vezetett 3:1-re, ellenfele azonban egyenlített. Ezt követően Halep ismét brékelt, de utána gyengén szervált, így ellenfele újra kiegyenlített. 6:5-nél Halep nem bírta a nyomást, hibázott, így a belga lány nyerte a szettet 7:-5-re.

A román lány 34 048 eurót és 120 ranglistapontot kap a tornán nyújtott teljesíményéért.

Simona Halep két alkalommal, 2016-ban és 2017-ben is elhódította a madridi trófeát, illetve ezen kívül még kétszer jutott döntőbe: 2014-ben az orosz Marija Sarapovával, 2019-ben a holland Kiki Bertensszel szemben maradt alul. A jelenleg a világranglista harmadik helyét elfoglaló Halep idei legjobb eredménye a stuttgarti elődöntőbe jutás, illetve az ausztrál nyílt teniszbajnokságon való negyeddöntőbeli szereplés. Ebben az évben kétszer volt top10-es ellenfele, és mindkét mérkőzésen veszített. Legutóbb tavaly győzedelmeskedett top10-es játékos ellen, amikor a római torna döntőjében legyőzte a cseh Karolina Pliskovát.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?