Női kosár: kiütötte belga ellenfelét a Sepsi-SIC

Fotó: FIBA EuropeGyőzelemmel kezdte a Sepsi-SIC a női Európa-kupa 2020/2021-es kiírásának csoportkörét. A háromszéki együttes 85-48 arányban múlta fölül a belga Basket-Namur Capitale csapatát.

A belga csapat vezetőedző nélkül érkezett a buboréktornára, ugyanis két nappal indulás előtt menesztették Jan Callewaer-t. A másodedzőből vezetőedzővé avanzsált Aurélian Garraux, a kezdő ötösbe Ines Viana, Kamilia Ogun, Hanne Mestdagh, Courtney Range és Pallas Kunaiyi-t nevezte. A sepsiszentgyörgyi csapat edzője, Zoran Mikes Jovana Pašić, Andra Mandache, Annemarie Gödri-Părău, Rebecca Tobin és Rebekah Gardner ötöst küldte a pályára.

A zöld-fehérek a feldobást követően uralták a pályát. A mérkőzés első kosarát Pašić szerezte meg, majd Annemarie Gödri-Părău és Gardner kosarainak köszönhetően 6-0-ra vezettek a sepsiszentgyörgyi lányok. A belga csapat első kosarát a 4. percben szerezte Pallas Kunaiyi. de nem sikerült tartaniuk a lépést. A Sepsi-SIC 15 pontos előnyre tett szert Mandache kosarával, aki a hárompontos vonalat belépve talált a kosárba (21-6). Az első negyedben a zöld-fehéreknek végig sikerült megtartaniuk az előnyüket a belga csapattal szemben. A negyed végén az eredményjelző tábla 30-9-es eredményt mutatott. A második negyedben a Namur csapata összeszedettebb játékot mutatott, kihasználták ellenfelük hibáit, azonban így sem sikerült a Sepsi-SIC nyomába érniük. Az első játékrészt követően Zoran Mikes csapatának 21 pontos előnye volt (47-26).

A térfélcserét követően a Sepsi-SIC remek védekezést mutatott be, a belga lányok nem nagyon tudtak kosarakat érvényesíteni, mindössze kétszer találtak a kosárba a harmadik játékrészben. A háromszéki csapat védekezés mellett támadásban is jobbnak bizonyultak ellenfelüknél. A harmadik negyed végén 66-30 volt az eredmény. Az utolsó negyedben a Sepsi-SIC több hibát is vétett, azonban ez belefért, és így is sikerül fölényes győzelmet aratniuk (85-48). Az Európa-Kupa csoportkörét simán nyerte a Sepsi-SIC, de hátra van még két mérkőzés, továbbra is a győzelem és a továbbjutás a célja a sepsiszentgyörgyi csapatnak. A következő mérkőzésen az ESBVA Lille Métropole ellen bizonyíthatnak majd Zoran Mikes tanítványai.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa Jovana Pašić lett, aki 16 pontot dobott a belga ellenfelüknek. A belgáknál kiemelkedő teljesítményt nyújtott Pallas Kunaiyi Akpanah, aki dupla-duplával zárta a mérkőzést, 11 pontot és 17 lepattanót gyűjtött össze.

EURÓPA-KUPA G-CSOPORT, 1.FORDULÓ
Basket Namur Capitale–Sepsi-SIC 48–85 (9–30, 17–17, 4–19, 18–19)
Basket Namur Capitale: Kunaiyi 11, Viana 6/3, Mestdagh 3/3, Ogun 12/3, Range 10–Baggio 2, Dossou 2, Schwarz 2, Matthys, Cuesta. Edző: Aurélian Garraux.
Sepsi-SIC: Pašić 16/6, Gardner 15/3, Gödri-Părău 2, Mandache 12/6, Tobin 10–Ghizilă 5/3, Kelemen 3/3, Pavlopoulou 9/3, Orbán 9, Ruzickova 4. Edző: Zorna Mikes.

A G-csoport másik összecsapásán: ESBVA Lille Métropole– Cadi La Seu 69–71 (21–20, 14–14, 22–20, 12–17)

 

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?