Névadó szponzortól „kapott” új identitást a hazai kosárlabda-bajnokság

Most először egységes identitása lesz a hazai férfi és női kosárlabda-bajnokságoknak – jelentette be szerdán Carmen Tocală, a Román Kosárlabda-szövetség (FRB) elnöke, miután névadó szponzor érkezett a pontvadászatok támogatásához.

Fotó: FRB

A labdarúgásból, az FC Argeș támogatójaként a sportban már ismert Viorel Tudose, a Getica 95 vállalat tulajdonosával kötött megállapodás értelmében mindkét liga viseli majd a cég nevét, ugyanakkor a nyáron alapított bukaresti kosárlabda-akadémia is része ennek az partnerségnek.

Tocală a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy azt szeretnék, ha a bajnokságok példaértékűek lennének a társadalom számára is. Elismerte ugyanakkor, hogy még mindig van különbség a nemek között, elsősorban amiatt, mert nem egyelő számú csapat szerepel a két pontvadászatban. Ezzel együtt kiélezett és izgalmas szezonra számít mindkét ligában.

„Most először az utánpótlás-csapatokat felvonultató Liga 1 is fejlődik, amelyik szintén részesül majd ebből a támogatásból” – mondta az FRB-elnöke.

A 2023–2024-es szezonban 18 csapat szerepel a férfi bajnokságban, míg a nők pontvadászatában 9 csapat lesz érintett. Előbbi bajnokságban a tavalyi idényben már megismert rendszerben, két csoportba sorolva kezdenek szeptember 23-án, míg a hölgyek egyetlen csoportban kezdik az alapszakaszt. A férfiak Román Kupáját most hétvégén rendezik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?