Nem kegyelmezett a CAS a román tornászlánynak
Eredményeit ugyan nem törölték, de két évre eltiltották Ana Maria Bărbosut, amiért megsértette a doppingszabályokat.
Ismeretes, hogy a román válogatott tornászlányt – akit Európában a 2025-ös esztendő legjobb női tornászává választottak – nem tiltott szer használata miatt büntettek, hanem azért, mert nem találták a megadott helyen, amikor tesztelni akarták. Az amerikai Stanford egyetem hallgatója sorozatban háromszor „szalasztotta el” a tesztelést, ezért májusban ideiglenesen eltiltották a versenyzéstől. A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elé vitte az ügyet, de a héten meghozott ítélet nem kedvezett neki.

A kétéves eltiltás azt jelenti, hogy csak 2028. májusától versenyezhet ismét, így lemarad az olimpiai selejtezőkről, valamint a két év múlva esedékes Los Angeles-i ötkarikás játékokról is. Rossz hír ez a válogatottnak is, de mint azt Mihai Covaliu, a Román Olimpiai- és Sportbizottság (COSR) elnöke mondta: a döntést tiszteletben kell tartani.
CSAK SAJÁT


