A bíróság ismét Camelia Voineának adott igazat a tornaszövetséggel szemben
A bukaresti ítélőtábla elutasította a Román Tornaszövetség (FRG) fellebbezését, és helyben hagyta a bukaresti törvényszék júniusi döntését, amelyben felfüggesztette a Camelia Voinea ideiglenes eltiltásáról szóló májusi határozatott.
A szövetségi edző ellen, mint ismeretes, durva edzésmódszerei miatt indult eljárás, a szakszerű vizsgálat idejére felüggesztette feladatköre gyakorlása alól. Voinea leajárató kampánynak nevezte a felhozott vádakat, a héten pedig újfent nehezményezte, amiért a sportszervezet a sajtóban megjelent cikkel érvelt a bíróság előtt.

Emlékeztetett, hogy olimpiai érmes tornász volt, éveket „áldozott” a sportért, közel negyven éves edzői tevékenysége alatt generációnyi tornászt nevelt ki Romániának és „a lányát (szerk. megj.: Sabrina Vointeát) is a sportnak ajándékozta”. Mindezért csak tiszteletet várt el – mondta. Hangsúlyozta: nem agresszor, hanem olyan sportoló és edző aki az országnak szentelte az életét.
Kapcsolódó
CSAK SAJÁT