NL: Szoboszlai büntetőjével utolsó pillanatban egyenlítettek a magyarok a németek ellen (VIDEÓ)

Bár úgy tűnt, a magyar válogatott két éve tartó hazai veretlensége megszakad, a hosszabbításban 1–1-re mentette a meccset Marco Rossi csapata.

Kedd este a németek ellen lejátszotta utolsó csoportmérkőzését a Nemzetek Ligájában a magyar futballválogatott. A két csapat németországi meccsén a hazaiak 5-0-ra ütötték ki a magyarokat, Marco Rossi szövetségi kapitányként akkor szenvedte el legsúlyosabb vereségét a csapat kispadján. A visszavágónak már nem volt különösebb tétje, a magyar csapat harmadik helye a csoportban már biztos volt.

Ettől függetlenül a korábbi csapatkapitány, Szalai Ádám miatti aggodalmak után vélhetően bizonyítani akart hazai közönség előtt a magyar csapat. A németek legutóbbi meccsükön 7-0-ra verték meg Bosznia-Herczegovinát, jó formájuk tehát megkérdőjelezhetetlennek tűnt.

Fotó: MLSZ

Egyik válogatott sem esett neki a másiknak a találkozó elején, Nagelsmann csapata előszőr a 12. percben próbálkozott lövéssel, ami jócskán kapu mellé ment. A játék képe már kezdetben olyan volt, mint amilyenre számítani lehetett. Mezőnyben a németek irányítottak, Szoboszlaiék ritkán tudtak támadásokat építeni.

Ezzel együtt néha eljutottak a befejezésekig, Schäfer András találta el előszőr a vendégek kapuját az első félidő közepén. Látványosan nem érezték sürgősnek a már biztos csoportelső fehér mezesek a nyomásgyakorlást, Dibusznak kevés dolga volt a szünetig. Nagy Zsolt ellenben egy bravúros labdaátvételt követően megszerezhette volna a vezetést, de a lövése kevésbé sikerült jól.

A csapatok gól nélküli döntetlennél vonultak az öltözőbe, kérdéses volt, változik-e valamit a játék a szünet után. Lendületes akciókkal vágtak neki a magyarok a folytatásnak, de az 50. percben a németek is kidolgozták első veszélyesnek mondható helyzetüket. Ugyan egy órányi játék után a hálóba is betalált Brandt, egyértelműen lesen helyezkedett a kapott passz előtt, így a gól nem lehetett érvényes.

Fotó: MLSZ

Nagelsmann az utolsó fél órára pályára küldte kispadon pihentetett klasszisait is, ami nagy veszélyforrást jelentett a magyaroknak. Havertz rögtön beállását követően eltalálta a bal kapufát, amelyről kifele pattant a labda.

A 67. percben a másik oldalon óriási esélye volt Varga Barnabásnak a gólszerzésre, de a helyzet kimaradt. Kicsivel később végül csak megszerezték a vezetést a németek, Schlotterbeck fejesét még nagy bravúrral kivédte Dibusz, de Nmecha kapuba lőtte a közvetlenül elé pattanó labdát.

Egygólos hátrányban természetesen nem adták fel a magyarok, de kevés idejük maradt küzdeni az egyenlítésért. Úgy tűnt, megőrzik egy gólos előnyüket a németek, de Kata lövését követően kezezés miatt tizenegyest ítélt a játékvezető. Szoboszlai magabiztosan, nagyon laza mozdulattal értékesítette a büntetőt, így a meccs 1-1-el végződött. A magyar válogatott így megőrizte két éve tartó hazai veretlenségét. A pontszerzést követően Szalai Ádámot éltette a hazai közönség.

A csoport másik mérkőzésén Bosznia-Herczegovina és Hollandia szintén 1–1-es döntetlent játszott egymással, de a helyezéseket már az a mérkőzés sem befolyásolta.

Magyarország–Németország 1-1 (0-0)

Puskás Aréna, Budapest

Vezette: Duje Strukan (Horvátország)

Gólszerzők: Szoboszlai Dominik (90+9.) Felix Nmecha (76.)

Sárga lapok: Gera D. (87.), illetve N. Schlotterbeck (57.), F. Wirtz (72.),R.  Andrich (90+4.)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?