Megvédte bajnoki címét a Ferencváros

Fotó: MTIA Mezőkövesd 1-0-ra nyert saját pályáján a bajnok Ferencváros ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 33. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, a bajnoki idény utolsó összecsapásán.

A hazai csapat a szezon során kétszer legyőzte az FTC-t és egyszer döntetlent játszott vele, mostani sikerével pedig a nyolcadikról a hetedik helyre lépett előre.

Remek időben, majdnem telt lelátók előtt játszhatott, tét nélkül a két csapat. Volt iram, akadtak helyzetek is, kecsegtetőbb lehetőségeket inkább a Ferencváros alakított ki annak ellenére, hogy több epizódszereplő kapott ezúttal lehetőséget és érződött az összeszokottság hiánya. A vezetést mégis a hazai csapat szerezte meg közvetlenül a szünet előtt: Knoester tanácstalan volt a saját 16-osa előtt, Drazic elvette tőle a labdát kapura tört, Szécsi pedig szabálytalanul állította meg őt. A büntetőt a sértett magabiztosan lőtte a bal felső sarokba.

A második félidőben a Mezőkövesd átengedte a kezdeményezést, a Ferencváros akcióiból azonban hiányzott a dinamika, ezzel együtt lett volna lehetőség az egyenlítésre. Akadt olyan időszak, amikor a fővárosiaknál két 18 és egy 17 éves is a pályán volt. A hazaiak is alakítottak ki helyzeteket, végül maradt az első félidő hajrájában kialakult eredmény.

OTP Bank Liga, 33. (utolsó) forduló

  • Mezőkövesd Zsóry FC- Ferencvárosi TC 1-0
  • Puskás Akadémia-Budapest Honvéd 2-1
  • Debreceni VSC-Újpest FC 2-0
  • Vasas FC-MOL Fehérvár FC 0-0
  • Kecskeméti TE-Kisvárda Master Good 1-0
  • ZTE FC-Paksi FC 1-1

1.  Ferencvárosi TC                 33 19   6   8    62-33  63 pont
2.  Kecskeméti TE                  33 15  12   6    48-32  57
3.  Debreceni VSC                  33 15   9   9    52-39  54
4.  Puskás Akadémia FC       33 14  11   8    48-42  53
5.  Paksi FC                              33 14   7  12    57-57  49
6.  Kisvárda Master Good      33 10  13  10    43-49  43
7.  Mezőkövesd Zsóry FC       33 11   9  13    40-43  42
8.  Újpest FC                            33 11   8  14    42-55  41
9.  ZTE FC                                33 10   9  14    37-43  39
10.  MOL Fehérvár FC             33  8  11  14    38-43  35
11.  Budapest Honvéd             33  8   9  16    34-51  33 - kiesett
12.  Vasas FC                             33  4  14  15    29-43  26 - kiesett

Kapcsolódók

Kimaradt?