Megható levélben mondott búcsút a hivatásos tenisznek Bacsinszky Tímea

„Soha nem gondoltam volna, hogy neked köszönhetően ilyen sok szép dolgot megvalósíthatok, ennyi élményben lehet részem, ilyen sokat tanulhatok, elsősorban magamról. Te jelentetted számomra az élet iskoláját, és nincsenek szavak, hogy ezt neked megköszönjem. Tizennyolc csodálatos évet szenteltek csak neked” – írta közösségi oldalán megosztott, a hivatásos tenisznek címzett levelében Bacsinszky Tímea.

A szatmárnémeti születésű, de svájci színekben versenyző Bacsinszky szerint elérkezett az idő, hogy „lapozzon”, új történeteket írjon, amik reményei szerint ugyanolyan intenzívek lesznek, mint a tenisz volt. „Köszönöm a nehéz pillanatokat, a mosolyokat, a könnyeket, a kételkedéseket, de elsősorban azokat a leckéket, amiket tőled tanultam” – fogalmazott az erdélyi magyar sportoló.

Bacsinszky Tímea neve mellett négy tornagyőzelem áll, legjobb helyezését a női teniszezők világranglistáján 2016 májusában érte el, amikor a 9. pozíciót foglalta el. Legjobb eredményének a 2016-os riói olimpián elért ezüstérme számít, de két alkalommal bejutott a Roland Garros elődöntőjébe is.

A WTA honlapja szerint pályafutása alatt 6 665 012 dollárt teniszezett össze.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?