Maratoni tizenegyespárbaj után Európa Liga-győztes a Villareal

A két kapus lett a pozitív, illetve a negatív hős a labdarúgó Európa Liga szerda esti gdanski döntőjében: a büntetőrúgások tizenegyedik (!) körében a Villareal hálóőre, Rulli kivédte a Manchester United spanyol kapusának, De Geának a lövését, így az ibériai csapat elhódította a második számú európai kupasorozat trófeáját.

A Villareal játékosai örvendtek a végén | Fotó: Agerpres/EPAA spanyol együttes története során először diadalmaskodott európai kupasorozatban, vezetőedzője, Unai Emery viszont immár negyedik alkalommal emelhette a magasba a trófeát, melyet a Sevillával 2014 és 2016 között sorozatban háromszor nyert meg (2019-ben pedig az Arsenal edzőjeként veszített a döntőben).

A lengyelországi finálé első félidejében Gerard Moreno góljával a Villarreal szerezte meg a vezetést (a spanyol csatár egy szabadrúgást követő beadás után estében passzolta a labdát kapuba), s bár „felborult” a pálya, az angol csapat szünetig nem tudott egyenlíteni.

 

Térfélcsere után azonban Edinson Cavani egyenlített: egy távoli lövés után a labda az egyik védőről pattant elé, s közelről a hálóba pöckölte azt (a játékvezető némi videóbírózás után érvényesítette a gólt).

 

Mivel a folytatásban és a hosszabbításban több gól már nem esett, tizenegyespárbajra került sor, amelyben csak a 22. rúgó, az MU kapusa, David de Gea hibázott. A manchesteri klub története nyolcadik nagy döntőjét játszotta, de Ole Gunnar Solskjaerrel a kispadon még nem tudott egyet sem nyerni.

Európa Liga, döntő:
Villarreal (spanyol)–Manchester United (angol) 1–1 (1–0, 1–1, 1–1) – tizenegyesekkel: 11–10
Gdansk, 9500 néző, jv.: Clément Turpin (francia)
Gólszerzők: Moreno (29.), illetve Cavani (55.).

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?