Magánklubok is kaphatnak sporttámogatást

A magántulajdonban levő sportklubok is részesülhetnek állami finanszírozásban a gyerekeknek és fiataloknak szervezett sporttevékenységekre – jelentette be csütörtökön Mihai Constantin.

A kormányszóvivő tájékoztatása alapján a kormányülés alkalmával elfogadták az erre vonatkozó rendeletet, amely a 2000/69-es sporttörvényt egészíti ki. A sportklubok kizárólag a gyerekek és az ifjú sportolok felkészítésére használhatják a finanszírozást, hangsúlyozta.

Az Agerpres beszámolója alapján azt is hozzátette, hogy a rendelet hatályba lépésétől számított 30 napon belül a kormány határozattal megszabja a finanszírozások odaítélési módját és kritériumait is, sportágakra lebontva.

Fotó: a Lia Manoliu sportkomplexum Facebook-oldala

Marcel Ciolacu miniszterelnök amúgy még a kormányülés előtt beszélt arról, hogy jóváhagyta a Román Olimpiai- és Sportbizottság (COSR) izvorani-i bázisának korszerűsítését, ugyanakkor a Lia Manoliu sportkomplexum úszómedencéjének is folytatni fogják. Kiemelte, hogy az elmúlt két év alatt országszerte 200 tornaterem épült, 50 sportbázis és 16 úszómedence készült el állami támogatással. Ugyanakkor további 380 létesítmény kivitelezén dolgoznak, amelyre a kormány 2 milliárd eurót különített el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?