Lezárult egy korszak, Cristiano Ronaldo visszavonult a válogatottból
Az aranylabdás portugál klasszis bejelentette visszavonulását a válogatottból.
Mintegy 23 esztendő után lezárul egy korszak a portugál labdarúgó-válogatott történetében: Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette visszavonulását a nemzeti együttesbél.

Az immár 41 esztendős klasszis videóüzenetében úgy fogalmazott, hogy elérkezett az idő, hogy a 7-es számú mezt átadja. Bevallása szerint nehezen hozta meg a döntést, és ha visszatekint a 2003. augusztusában indult útjára nem csak meccseket, gólokat, serlegeket és rekordokat lát, hanem embereket. „Elvándorlókat, akik kilencven perc erejéig kicsit közelebb érezték magukat Portugáliához. Milliónyi portugál, akiket személyesen sohasem ismertem, de akik az életem részévé váltak. Mert végső soron a labdarúgás több mint egy játék, a labdarúgás az emberekről szól” – magyarázta.
Kapcsolódó
Cristiano Ronaldo szerint mindig arra törekedett, hogy túllépjen a saját korlátjain, győzni akart, a legjobb akart lenni, történelmet akart írni. Volt, amikor nem sikerült megadnia a szurkolóknak, amit szerettek volna, de soha nem adta fel, és mindig büszke volt arra, hogy Portugáliát képviselheti. „Ha valaha is boldoggá tettelek titeket, ha egy gólom arra késztetett, hogy megöleljetek valakit, hogy megfeledkezzetek a gondjaitokról vagy, hogy büszkék legyetek az országunkra, akkor minden megérte” – fogalmazott.
Az aranylabdás klasszis szerint mindig is szükség lesz fiatalokra, akik soha nem adják fel és bíznak magukban. Ugyanakkor köszönetet mondott sporttársainak, edzőinek és családjának is. „Emelt fővel, büszkén, megbékélt szívvel távozok, tudva, hogy mindent megtettem Portugáliáért. De mindig is egy maradok közületek. Továbbra is szenvedni fogok, megélek majd minden pillanatok, és megünneplem Portugália minden egyes győzelmét egy Igennel!” – búcsúzott Cristiano Ronaldo.
Huszonhárom évnyi válogatottsága során rekordot jelentő 234 alkalommal viselte a nemzeti mezt, amelynek színeiben világcsúcsot jelentő 146 gólt szerzett. Az Európa-bajnoki serleget 2016-ban emelhette a magasba, majd 2019-ben és 2025-ben Nemzetek Ligája-trófeát ünnepelt.
CSAK SAJÁT


