Közel 400-an versenyeztek Hargitafürdőn a IX. Konzul Kupán

Nagy sikerrel rendezték meg az idei, kilencedik alkalommal kiírt Konzul Kupa elnevezésű amatőr síversenyt vasárnap Hargitafürdőn. A közel 400 versenyzőt az időjárás is a kegyeibe fogadta, ideális körülmények között mérhették össze a tudásukat a nevezők sífutásban és lesiklásban is.

Mintegy 130 sífutó és 250 lesikló mérte össze tudását vasárnap Hargitafürdőn a IX. Konzul Kupa, amatőr síverseny alkalmával. Az eseményen a legkisebbektől a veteránokig rajthoz álltak a téli sportok szerelmesei. A tavalyi nagy hideg után idén ideális körülmények, ragyogó napsütés fogadta a versenyzőket.A szerző felvételei

A résztvevőket köszöntötte a főszervező, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője, Tóth László, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, valamint Tófalvi Éva, egykori olimpikon biatlonista is.

„Kedves gyerekek, azt kívánom nektek, hogy legyen nagyon jó versenyetek, higgyetek magatokban, legyen bátorságotok, merjetek! Bizonyára tudjátok, hogy ma is zajlanak Pekingben a téli olimpiai játékok versenyszámai, többek között sífutásban is vannak versenyek. Higgyétek el, hogy bennetek is van annyi, hogy egyszer majd ott legyetek az ötkarikás zászló alatt” – fogalmazott Tóth László a verseny megnyitója alkalmával.

Potápi Árpád János örömét fejezte ki a népes mezőny láttán és jó versenyzést kívánt. Mint kiemelte: a Nemzetpolitikai Államtitkárság évek óta támogatóként van jelen a Konzul Kupa versenyénél. „Számunkra nem csak a sísport-, nem csak a téli sportok támogatása, hanem egyáltalán a testmozgás, a mindennapos testnevelés és a sportnak a támogatása nemzeti cél. Gondoljunk a síre, a jégkorongra, a futballra, a lovaglásra, vagy más egyéni számokra is. Az egyik legfontosabb, hogy identitásunkat emelje a sport. Nemzeti büszkeség az, hogy a világnak meg tudjuk mutatni, kik vagyunk, mire vagyunk képesek” –fogalmazott a politikus.

Hozzáfűzte: ebben az évben a magyar kormány a Cselekvő Nemzet tematikus év programjait hajtja végre. „Nincs is szebb cselekvés, mint együtt sportolni jó időben és a versenyeken dicsőséget szerezni a közösségnek, a felkészítőknek” – mondta Potápi Árpád János.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?