Kipécézte a román sajtó a „minden magyartól” elnézést kérő paksit

Windecker József elnézést kért „minden magyartól”, amiért szégyent vallottak hazai pályán, román ellenfél ellen. A paksiak középpályása ezt a Vajdahunyadi Corvinullal szembeni 4-0-s vereséget követően mondta, a román sportsajtó egy része pedig azonnal ki is pécézte magának.

Arra persze számítani lehetett, hogy nem marad visszhang nélkül a Vajdahunyadi Corvinul csütörtöki 4-0-ás paksi sikere a labdarúgó-Európa Liga első selejtezőkörében. Ez volt ugyan a párharc első felvonása, de a nagyarányú különbség nyomán nehezen elképzelhető, hogy a magyarországi együttes fordíthat a július 18-ai szebeni visszavágón. Még a magyar kupagyőztest edző Bognár György is rámutatott, hogy a hunyadiak minden téren jobbak voltak. „Szerintem a játékosaink többet gondoltak magukról, mint kellett volna, és az a baj, hogy én is” – vélekedett a szakember az M4 Sportnak a találkozót követően.

Fotó: MTI

Merthogy vitathatatlan tény, hogy ha szigorúan a papírformát nézzük akkor a Paks számított esélyesebbnek, hiszen a kupagyőztes a magyar élvonalbeli bajnokságban is második lett az elmúlt idényben, miközben a Corvinul a Román Kupát másodosztályos alakulatként hódította el, és mivel nem volt feljutási joga, a 2024–2025-ös szezonban is a Liga 2-ben szerepel. Persze a meccseik alapján azt már láttuk, hogy vélhetően csak a hazai futballszabályok abszurduma folytán maradt zárva előttük az élvonal kapuja – köztulajdonú klubok nem szerepelhetnek a Superligában –, és bár nyáron a keretük módosult, a román Szuperkupát pedig elbukták a bajnoki címvédő FCSB-vel szemben, ismert volt, hogy az EL-szereplést nem veszik félvállról. Úgy tudni, hogy még az idei feljutási lehetőségükről is lemondtak, csakhogy a nemzetközi klubtornán részt vehessenek – korábban azt mondták, hogy ha menet közben magántulajdonúvá íratták volna át a csapatot az UEFA nem adta volna meg nekik a nemzetközi licenszt.

Hogy ennek ellenére külföldi együttesek esetleg alábecsülnék őket, az nem kizárt, egy másodosztályos csapattól elszenvedett vereség pedig semmilyen élvonalbeli gárda „önéletrajzában” nem mutat jól. A Paksi FC–Corvinul EL-selejtezőnek pedig még nacionalista felhangot is kölcsönöztek, azt követően, hogy a magyarok középpályása „elnézést kért minden magyartól”. „Férfiként kell viselnünk ezt a kudarcot is, ami tényleg nagy szégyen. Hazai pályán, egy magyar-román meccsen így képviseltük a hazát, nekem lesül az arcomról a bőr. De mikor megnyertük a kupát és másodikak lettünk, akkor is ez a csapat volt, most is. Magunkba kell néznünk, és a becsületünkért fogunk játszani Romániában” – fogalmazott Windecker József a találkozót követően az M4 Sportnak. Nyilatkozata bejárta a román sportsajtót is, amely nacionalistának bélyegezte meg a kijelentését.

Azt még nem tudni, hogy ennek hatása lesz-e a visszavágóra, azt viszont igen, hogy a DigiSport alapján a belépők gyorsan fogynak a Corvinul esti győzelmét követően. „Őszintén mondom, hogy számunkra ez a győzelem nem meglepő, mert ezért dolgoztunk. Akkor is, amikor megnyertük a kupát. Itt a helyünk, nekünk nem meglepetés. A visszavágón nehéz dolgunk lesz, nem számít ez az eredmény, 0-0-ról játsszunk majd ellenünk” – vélekedett a mesterhármasig jutó Marius Lupu.

A július 18-ai visszavágót Szebenben játssza az erdélyi alakulat, mivel nincs nemzetközi meccsre alkalmas saját stadionja, a távolság miatt pedig korábban lemondott arról, hogy Sepsiszentgyörgyön legyen házigazda. A párharc továbbjutója a horvát NHK Rijekával találkozik az EL-selejtezők második körében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?