Kemény futballreformot kér Ilie Bolojantól egy klubtulajdonos
Meglepő javaslatot fogalmazott meg szerdán Adrian Mititelu a labdarúgás megreformálása érdekében: az FCU Craiova futballklub tulajdonosa drasztikus adót vetne ki a magas futballista-fizetésekre, továbbá megtiltaná az élvonalbeli és másodosztályos klubok önkormányzati támogatását.
Az üzletember Ilie Bolojan kormányfőnek címzett nyílt levelében panaszkodott a labdarúgás romániai adórendszerére, mert szerinte a 2017-ben elfogadott törvények rontottak a sportág helyzetén. Szerinte a játékosok bérének alacsony adója túl magas fizetéseket eredményezett, az önkormányzati támogatások pedig tisztességtelen versenyhelyzetet generáltak.
A megyék, városok költségvetéséből évente mintegy 80 millió eurót költenek a labdarúgásra, közpénz nélkül a legtöbb klub összeomlana – írta. Az alacsony bérezés miatt a klubok sok külföldi futballistát csábítottak az országba, ahelyett, hogy a hazai fiatalokat ösztönözték volna. Mint írta: egy hazai játékos bruttó 12 ezer eurós fizetéséből 2 ezer euró megy adóra, míg ugyanekkora fizetés után a belga, német vagy francia klubok 6 ezer eurót adóznak. Mititelu szerint ezáltal az adótörvény nem a román labdarúgás fejlődését szolgálja, hanem a légiósok foglalkoztatása által a hazai tőke exportálásához járul hozzá, akadályozva a hazai, tehetséges – de kevésbé fejlett fizikumú – játékosok szerepeltetését.
„Gyakorlatilag a román állam a törvény által finanszírozza uniós játékosok megafizetését, elbátorítva a hazai fiatalok nevelését. Az élvonalban három-négy olyan csapat is van, amelyik 20-30 ezer eurós béreket fizet. Ezt azért, mert a törvény engedékeny” – fogalmazott a klubvezető, aki szerint hiába építenek stadionokat, a sportág alapjai nincsenek jól szabályozva. Nem tartja normálisnak, hogy hivatásos klubok, amelyek az első két osztályban szerepelnek közpénzből kapjanak támogatást azért, mert „polgármesterek vagy tanácselnökök ráéreztek az ismertség ízére és a szavazók szimpátiájára”. Úgy véli, hogy emiatt még a Román Labdarúgó-szövetség is politikai kontrol alá kerül, hiszen tagjai többsége az önkormányzati finanszírozás által a politikumtól függenek.
A helyzet orvoslása érdekében 2026-tól megtiltaná, hogy az első két ligában szereplő hivatásos klubok közpénzt kapjanak. Még a Liga 3-ban és a Liga 4-ben is csak korlátozott finanszírozást javasol, az utánpótlás-nevelés az, amire „esetleg” elfogadhatónak tartaná az önkormányzati támogatást.
Nyílt levelében azt is kérte Bolojanttól, hogy módosítson a futballisták bére után fizetett adókulcson. Ezer eurós fizetésig legyen csak 2 százalék, 1-3 ezer euró között 20, háromezer és tízezer euró között 50, míg 10 ezer euró fölött 80 százalékot kelljen a kluboknak fizetniük.
Mititelu ugyanakkor átláthatósági alapon szerveztetné át az országos sportszövetségeket is, korlátozott időtartamú mandátumot írna elő a vezetőség számára.
Ismeretes, hogy Mititelu már jó ideje pereskedik a Román Labdarúgó-szövetséggel (FRF), mert szerinte az törvénytelenül működik. Az FCU Craiova elviekben a másodosztályban szerepelne az idei szezonban is, de nincs meg az induláshoz szükséges licenszük, ráadásul még tartozásaik is vannak. Mititelu bevallása szerint élvonalbeli szinten tartotta játékosai fizetéseit, mert úgy véli, hogy különben nem tudta volna megtartani őket. Azt ígéri, hogy augusztusig rendezi az adósságait.
CSAK SAJÁT