banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Katar 2022: Irán azt kéri, hogy zárják ki az Egyesült Államokat a vb-ről

 Az Iráni Labdarúgó Szövetség arra kéri a FIFÁ-t, hogy zárják ki az USÁ-t a katari labdarúgó világbajnokságról.

Az iszlám köztársaság címerét elhagyó képet egy nap után levették Az irániaknak azzal volt problémája, hogy az amerikai szövetség egy közzétett fényképen eltüntette Irán zászlajáról az Iszlám Köztársaság emblémáját. A felháborodott ország képviselői szerint a zászló ilyen jellegű módosítása megszegi a FIFA alapaszabályát, ami 10 meccses eltiltással jár, ezzel pedig már nem léphetnének pályára a vb-n. A szövetség jogi tanácsadója azt is elmondta, nem fogják annyiban hagyni az ügyet és a FIFA erkölcsi bizottságánál próbálnak meg érvényt szerezni követeléseiknek.

Az USA reakciója az ügyre pedig további olaj a tűzre. A USSF elmondta, nem hibáról van szó, hanem szándékos módosításról, mivel ezzel szeretnék kifejezni a „támogatásukat az iráni nők felé, akik az alapvető emberi jogokért harcolnak”.

November 29-én, kedden a két fél a focipályán is megküzdhet egymással, ugyanis a B-csoport harmadik játéknapján USA-Irán meccset rendeznek az Al Thumama Stadionban.

Kapcsolódók

Kimaradt?