Kárpáti Krisztián biztosítja az átmenetet a Pick Szegednél Juan Carlos Pastor és Michael Apelgren között
A következő szezonban Kárpáti Krisztián lesz a bajnoki címvédő OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője, majd a svéd Michael Apelgren veszi át az együttes irányítását.
A szakember kinevezését hétfőn honlapján jelentette be a klub, mely azt is közölte, hogy az új tréner munkáját Vladan Jordovics segíti majd. „Eddig sem azt a koncepciót vallottuk magunkénak, hogy összevásároljuk a világ sztárjátékosait, ennél felelősebb gazdálkodást folytatunk és felelősségünk van a jövő kézilabdagenerációjának fejlődésében is” – mondta a honlapnak adott interjúban Szűcs Ernő Péter, a klub elnöke. „Inkább szeretnénk ragaszkodni az identitásunkhoz: fiatal, motivált játékosokkal lefektetni egy új alapot, amire hosszú távon építkezhetünk majd. Krisztián - akit a legtehetségesebb magyar edzőnek tartok - három éve dolgozik velünk, és pontosan abban a legerősebb, amilyen irányba most szeretnénk újraépíteni a csapatot.”
A klub akadémiáján dolgozó fiatal edzőpáros egy szezonon át vezeti majd a gárdát, a szegedi egyesület ugyanis most megerősítette a svéd Aftonbladet című napilap szombati hírét, mely szerint jövő nyártól Michael Apelgren veszi át irányítást, akinek segítője a szegediek „legendája”, Jonas Källman lesz. Källman 2014 és 2021 között Szegeden játszott, csapatkapitány is volt, hazája válogatottjával pedig olimpiai ezüstérmet nyert 2012-ben Londonban.
„Ahogy korábban említettem, nekünk egy sikeréhes edzői gárda kell, és a tárgyalások során bennük láttuk meg azt a tüzet, azt az elszántságot, amire a klubnak szüksége lesz a továbblépéshez. A fiatalok mellett szeretnénk pár nemzetközileg is meghatározó játékost igazolni, ebben pedig a svéd edzőpárosnak is fontos szerepe lesz” – mondta a svéd szakemberekről a klubelnök. „Olyan rutinos játékosokat szeretnénk megszerezni, akik a győztes mentalitásukkal példaképként játszhatnak a fiatalabb játékosainkkal. Mivel Michael Apelgren szerződése a svéd válogatottnál és klubjánál is 2024-ben jár le, ezért állapodtunk meg úgy, hogy jövőre csatlakozik hozzánk. De hangsúlyozom, hogy az előttünk álló egy év nem átmeneti év, hanem az új korszak építkezésének első állomása.”
Az új edzők személyére csak most derült fény, de az már tavaly november óta köztudott, hogy a jelenlegi tréner, Juan Carlos Pastor a mostani szezon végén, tíz év után távozik Szegedről.