Így búcsúzik Brazília Pelétől - ÉLŐ VIDEÓ

Tízezrek vonulnak el az FC Santos stadionjában felravatalozott Pelé koporsója előtt.

A 82 évesen elhunyt háromszoros világbajnok labdarúgó koporsója helyi idő szerint reggeli 10 óráig (romániai 15 óra - szerk. megj.) marad az egyesület stadionjának játékterén, hogy a szurkolók leróhassák tiszteletüket a legenda emléke előtt.

Az Urbano Caldeira Stadion előtt már két órával kapunyitás előtt gyülekeztek a szurkolók, és Brazília nemrég beiktatott elnöke, Luiz Inácio Lula da Silva is tiszteletét teszi majd a ravatalnál.

Fotó: Agerpres/EPAKedden reggel Santos utcáin - és a tervek szerint Pelé 100 éves édesanyjának háza előtt is - elhalad a temetési menet, ezután a "Fekete gyöngyszem" végső búcsúztatásán csak a közeli hozzátartozók vehetnek majd részt.

Pelé a Santosban mutatkozott be a felnőtteknél, majd vált világklasszis játékossá, a csapatot közel húsz évig, 1956 és 1974 között erősítette. Pályafutását a New York Cosmosban zárta le, amelyben 1975 és 1977 között három idényben is szerepelt. Klubjaival szerzett trófeái mellett legnagyobb sikereit a válogatottal érte el, amellyel 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben is világbajnok lett. Ez rajta kívül más labdarúgónak még nem sikerült.

A legendás futballista az utóbbi években többször is kórházi kezelésre szorult, tavaly vastagbélrákot diagnosztizáltak nála. A Sao Pauló-i Albert Einstein Kórház múlt csütörtökön közölte a halálhírét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?