Hell Boxing Kings: Súlyos sérülést szenvedett Csiki Róbert ellenfele

A szlovákiai Katona Tibor térdfájdalmai miatt az eredményhirdetésre sem tudott már odaállni a vasárnapi gálán. A gyergyószentmiklósi ökölvívó sportszerűséget mutatva nem ünnepelte a továbbjutást.

Csiki Róbert a Hell Boxing Kings vasárnapi gáláját megelőzően beszélt nekünk mérkőzés előtti gondolatairól, egyértelműen úgy érezte, jól sikerült számára a felkészülés és képes lehet felülkerekedni szlovákiai ellenfelén.

Fotó: a sportoló személyes archívuma

Az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub ,,Szekler boy” becenevet viselő bokszolója félig magyar, félig székely zászlóval vonult be a miskolci arénába. Bár ígéretes első néhány másodpercet és gyors ütésváltásokat is hozott a mérkőzés, fél perc után rendkívül szerencsétlen történéssel ért véget. Katona Tibor látványos térdsérülést szenvedett, amelyet követően lábra sem tudott állni, nagyon hamar fel kellett adnia a küzdelmet.

Ápolását követően Csiki sportszerűen kisegítette őt a ringből, elődöntőbe jutását pedig nem ünnepelte meg. A drámai történések után a legjobb négy között vívhatja mérkőzését az egy millió dollár összdíjazású nemzetközi versenysorozatban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?