Hegyikerékpár: Molnár Ede fölényes győzelmet aratott Güdüctelepen

A sepsiszentgyörgyi sportoló magabiztos teljesítménnyel hangolt a világbajnokságra. Nehéz, egyben lehetőségekben gazdag hónap vár Molnár Edére. Az Európa-bajnok versenyző hétvégén a németországi Aalenbe utazik, ahol szombaton a Cross County Eliminator világbajnokságon vesz részt, utána pedig a párizsi olimpián is megméretteti magát.

A nagy kihívások előtt hazai terepen is versenyezhetett, ugyanis elindult a hétvégi, Hargita megyei Güdüctelepen rendezett eseményen. Idén különböző korosztályokban és távokon több mint 350 sportoló indult el. Molnár Ede nem meglepő módon a leghosszabb, ötven kilométeres távon indult, ahol közel hat perccel ért célba a második helyezett Madaras Attila előtt.Fotók: Szabó Attila/Molnár Ede Facebook oldaláról Edzőtáborból való visszatérése után jó bemelegítés volt számára az esemény a közelgő nagy kihívásokra, amelyeken szeretne majd minél jobb eredményt elérni.

A güdüctelepi verseny érdekessége, hogy a 11-12 évesek korcsoportjában rajthoz állt a rutinos versenyző testvére, Molnár Balázs is. Ő szintén győzni tudott saját mezőnyében huszonöt másodperccel előzve meg a második helyezett Jakab Áront.Kilencedik alkalommal is sikerrel zajlott le a Güdüc MTB nevű esemény, amelynek nemcsak az a lényege, hogy résztvevő versenyzők összemérjék egymással tudásukat, hanem az is, hogy az amatőr és profi sportolók megismerhessék egymást. Emellett a szervezők célja évről-évre a környezetbarát kerékpársport népszerűsítése. A különböző útvonalakat választó résztvevőknek lehetősége van megismerni a környező hegyeket is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?