Gyászol a sportvilág: elhunyt az angol legenda
Hetvenötéves korában elhunyt az angol labdarúgás egyik legendája, Kevin Keegan. A korábbi kétszeres aranylabdás futballista elveszítette a harcot a rákkal szemben.
Halálhírét hétfőn jelentették be, korábbi klubjai mély megrendüléssel fogadták egykori meghatározó játékosuk elvesztését.
A Liverpool (1971-1977) és a Newcastle United (1982-1984) történetében hagyott mély nyomot, de csapatkapitánya, majd pedig szövetségi kapitánya volt az angol válogatottnak is.
Az Aranylabdát a Hamburg játékosaként érdemelte ki 1978-ban és 1979-ben.
Generációja egyik legtehetségesebb csatáraként tartották számon. Edzőként a Newcastle Uniteddel járt közel a bajnoki címhez, de az 1995-1996-os idényt végül a második helyen zárták.
CSAK SAJÁT