Férfi kézi BL: a Veszprém két győzelemnél, a Szeged két vereségnél jár

A Veszprém házigazdaként 33-31-re legyőzte a francia Montpellier HB csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában, csütörtökön. A másik magyar csapat, a Pick Szeged második összecsapását is elvesztette a THW Kiel vendégeként.

Fotó: MTIMomir Ilics veszprémi vezetőedzőnek már a kilencedik percben időt kellett kérnie, mert bár csapata az első körben bravúros győzelmet aratott a címvédő német Magdeburg otthonában, a Montpellier remekül felkészült annak a meccsnek a felvétele segítségével, és jobban kezdett (4-7). Az időkérést követően gyorsan egyenlítettek a hazaiak, majd a 19. percben - a meccs során először - vezettek. Erre azonban egy 5-0-s sorozattal válaszolt a jobban védekező, kétszeres BL-győztes Montpellier, amely 15-13-as előnyben volt a hullámzó első félidő végén.

A második felvonást is rendkívül összeszedetten, motiváltan kezdték a franciák, de Ilics megint időt kért, és Ignacio Biosca García védéseivel, illetve Mikita Vajlupov góljaival egyenlített a magyar bajnoki címvédő (22-22), majd másodszor is megszerezte a vezetést. Ekkor már sikerült megfékezni a vendégek lerohanásait, és a Veszprém olyannyira lendületbe került, és cserejátékosainak többsége olyan hasznosan szállt be a játékba, hogy csapatuknak még az is belefért, hogy az utolsó négy gólt a franciák lőtték.

Jehia el-Dera hét, Vajlupov hat találattal, Biosca García négy, Rodrigo Corrales két védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Sebastian Karlsson hatszor talált be, és öten zártak négy góllal. Charles Bolzinger négyszer, Remi Desbonnet hétszer védett.

A két csapat 17. alkalommal találkozott egymással a BL-ben, a Veszprémnek öt vereség mellett ez volt a 12. sikere. A csoportjukban két győzelemmel álló bakonyiak egy hét múlva a dán GOG vendégei lesznek a BL-ben.

„Nehéz mérkőzésre számítottam, hiszen nagyon erős, nagyon jó csapat volt az ellenfelünk, amely remekül védekezik” – mondta a lefújást követően a sajtótájékoztatón Momir Ilics. Hozzátette, kicsit idegesen kezdtek, több ziccert is kihagytak, de később vissza tudtak jönni a mérkőzésbe, de a második félidőt megint rosszul kezdték, labdaeladásaik és rontott lövéseik voltak, ekkor három góllal meg tudott lépni a Montpellier. „Kentin Mahé és Dragan Pechmalbec beállása dinamikát hozott a csapatba, és Nedim Remili is fontos gólokat szerzett. A mérkőzés nagy részével elégedett vagyok, de látszik a csapaton, hogy még több időre és edzésre van szükségünk, hogy összeszokjunk” – nyilatkozta a vezetőedző.

A másik magyar csapatnak nem indult ennyire jól a rajt a Bajnokok Ligájában, az is igaz, hogy a Pick Szeged csoportja két - vélhetően - legerősebb ellenfelével indított. A múlt heti hazai PSG elleni vereséget közetően Bánhidiék a német bajnok THW Kielhez látogattak.

A németek a tőlük megszokott nagy iramban kezdték a meccset és szinte mindig gyorsan kihasználták ellenfelük támadási hibáit, elhúzni azonban nem tudtak, mert a Szeged hamarosan alkalmazkodott a Kiel stílusához és egyenlített. Kárpáti Krisztián vezetőedző időkérése után csapata a meccs során először és utoljára átvette a vezetést (12-13), és bár a házigazdák a folytatásban sem kézilabdáztak hibátlanul, a szünetben egy találattal ők álltak jobban (16-15).

A Kiel a 38. percben vezetett először hárommal, mert a szegediek elrontottak több akciót. A folytatásban is magabiztosabb, hatékonyabb volt a Kiel, egy 7-2-es sorozat végén hat és fél perccel a vége előtt eldöntötte a találkozót, amelyen csak egyszer volt hátrányban.

A vendégek közül Mario Sostaric nyolc, Bánhidi Bence hét gólt lőtt, Mikler Rolandnak 12 védése volt. A németeknél Niclas Ekberg hétszer, Harald Reinkind hatszor talált be, Samir Bellahcene hat, Tomas Mrkva öt védéssel járult hozzá a sikerhez.

A két csapat 15. egymás elleni BL-meccsén öt szegedi siker és egy döntetlen mellett kilencedik alkalommal nyert a Kiel. A két vereséggel álló csongrádiak jövő szerdán a dán Aalborg HB csapatát fogadják.

Eredmény, csoportkör, 2. forduló

  • Telekom Veszprém-Montpellier HB (francia) 33-31 (13-15)
  • THW Kiel (német) - OTP Bank-Pick Szeged 35-32 (16-15)

Kapcsolódók

Kimaradt?