Fantasztikusan debütált Szoboszlai az RB Leipzig kezdőcsapatában

A magyar válogatott játékos két gólt szerzett a VFB Stuttgart elleni meccsen.

Több mint nyolc hónapot kellett várni, de Szoboszlai Dominik végre kezdőként kapott lehetőséget tétmérkőzésen az RB Leipzigben. A magyar támadó mellett a másik két magyar válogatott játékos, Gulácsi Péter és Willi Orbán is ott volt a Stuttgart elleni kezdőcsapatban.

Jól kezdte a mérkőzést a házigazda, az első percekben Orbán mellett Emil Forsberg is helyzetbe került. Az első tíz perc után Szoboszlai került reflektorfénybe, ám előbb a finom passza után André Silva nem tudta megoldani a helyzetet, majd néhány perccel később a kiváló ívelése után egy megpattanó passzt a német kapus Forsberg fejére paskolt, onnan pedig a kapu mellé szállt a labda.

A lipcseiek óriási fölényben futballoztak, 17 lövéssel zárták az első játékrészt, amivel megdöntötték a Bundesliga-rekordjukat, de a vezetés megszerzéséhez kellett némi magyar mágia is: a 38. percben Szoboszlait senki sem támadta meg a tizenhatos jobb csücskénél, ő pedig köszönte szépen a lehetőséget, és kíméletlenül kilőtte a kapu jobb oldalát.

A szünet után nem kellett várni sokat az újabb gólra, a középkezdés után remek rövid passzos játék végén André Silva sarkazott Forsberg elé, a svéd pedig megduplázta csapata előnyét.

Az 52. percben ismét Szoboszlai következett: körülbelül 25 méterről, a bal szélről végezhetett el szabadrúgást, félmagasan, ívelésszerűen lőtte a kapu elé a labdát, amelyhez nem ért hozzá senki, így a bal alsóban kötött ki.

A kiütést André Silva tette teljessé, a nyáron szerződtetett támadó tizenegyesből szerezte meg első lipcsei gólját.

Nem sokkal a gól után hármat cserélt Jesse Marsch, aki Szoboszlait is lekapta a pályáról: a magyar válogatott futballista a pályán töltött 69 perce alatt négy lövéssel próbálkozott, ezekből három eltalálta a kaput, és kettőből gól született. Emellett volt négy kulcspassza, 9 kísérletéből öt pontos keresztpassza, 37 próbálkozásból 34 pontos passza és egy sikeres csele.

(Nyitókép: Facebook/RB Leipzig)

Kapcsolódók

Kimaradt?