Madrid: spanyol BL-fieszta helyett BL-fiaskó

Rosszul sikerült a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének szerda esti nyitánya a madridi csapatoknak: a Real hazai pályán, az Atlético idegenben szenvedett vereséget. A Salzburg magyar légiósa, Szoboszlai Dominik gyönyörű gólt szerzett a Lokomotiv Moszkva ellen.

„Áldozati bárányként” érkezett a spanyol fővárosba a Shtar Donyeck, hiszen az ukrán csapat a sérülések a koronavírus-fertőzések miatt gyakorlatilag a B-csapatával állt ki a Real Madrid ellen. Ehhez képest a vendégek az első félidő közepén meglepetésre vezetéshez jutottak, sőt a hajrában háromgólosra növelték az előnyt, mivel a két taláat között a menteni igyekvő Varane a saját kapujába terelte a labdát.

A második félidőben Modric bombájával és a pályára lépése után 15 másodperccel betaláló Vinícius révén felzárkózott a hazai sztárcsapat, sőt a hajrában az egyenlítő gólt is megszerezte, de mivel ezt les miatt érvénytelenítették, agy szenzációt keltve a Sahtar elvitte a három pontot. (A másik meccsek az Inter – szintén meglepetésre – csak döntetlent játszott hazai pályán a Mönchengaldbachhal.)

A másik madridi csapat, az Atlético a címvédő Bayern München vendége volt. Coman úgy kezdte a BL-idényt, ahogy az augusztusi lisszaboni döntőbe befejezte: góllal, sőt mindjárt kettővel. Rajta kívül Goretzka és Tolisso tette kiütéssé a spanyolok elleni győzelmet. A másik ágon Szoboszlai Dominik, az RB salzburg magyar válogatott középpályása remekbe szabott gólt lőtt a Lokomotiv ellen, de a moszkaiak így is kiharcoltak egy pontot Ausztriában.

Szoboszlai Dominik gólja:

 

A Manchester Citíy hátrányból fordítva nyert a Porto ellen, míg az Olympiakosz az utolsó utáni pillanatban szerzett góllal győzte le az Olympique-et. A Liverpool egy öngólnak köszönhetően távozott három ponttal Amszterdamból, míg az Atalanta „szokásos” nyégyest vágott Dániában.

Bajnokok Ligája
A-csoport, 1. forduló: RB Salzburg–Lokomotiv Moszkva 2–2 (Szoboszlai 45., Junuzovic 50., ill. Éder 19., Liszakovics 75.). Bayern München–Atletico Madrid 4–0 (Coman 28. és 72., Goretzka 41., Tolisso 66.).
B-csoport, 1. forduló: Real Madrid–Sahtar Donyeck 2–3 (Modric 54., Vinícius Júnior 59., ill. Tete 29., Varane 33., öngól, Szolomon 42.). Internazionale–Borussia Mönchengladbach 2–2 (R. Lukaku 49. és 90., ill. Benszebaini 63., 11-esből, J. Hofmann 84.)
C-csoport, 1. forduló: Olympiakosz Pireusz–Olympique Marseille 1–0 (Koka 90+1.). Manchester City–FC Porto 3–1 (Agüero 21., 11-esből, Gündogan 64., Ferran Torres 73., ill. L. Díaz 14.).
D-csoport, 1. forduló: Ajax Amszterdam–Liverpool FC 0–1 (Tagliafico 35., öngól). Midtjylland–Atalanta 0–4 (Zapata 26., A. Gómez 36., Muriel 42., A. Mirancsuk 89.).

(Nyitóképen: Ukrán öröm a madridi Alfredo di Stefano-stadionban | Fotó: Real Madrid/Twitter)

Kapcsolódók

Kimaradt?