Erste Liga: kiütéses FTC győzelem Csíkszeredában

A Ferencváros győzelmét hozta az Erste Liga egyetlen csütörtöki összecsapása. A budapesti zöld-fehérek már az első harmad után öt góllal vezettek, a Sportklubnak csupán az utolsó percekben sikerült megszereznie a szépítő találatot. A csíkiak kapusa, László Arnold megsérült.

A szerdán lejátszott, sima hazai győzelmet hozó összecsapás után csütörtökön ismét egymásnak feszült az Erste Liga két társbajnoka.

A találkozó első percei sem a színvonalat, sem a sebességet tekintve nem hozták az előző napon látottakat. A Csíkszereda kezdett némileg veszélyesebben, az első lövéseket Beczéék jegyezték, majd Wishart lőtte telibe a kapuvasat. Ezt követően viszont a Fradi percei következtek. A vendégek alig kilenc perc alatt ötször vették be Szamankov kapuját! Somogyi Balázs kezdte, majd Tóth Gergely folytatta a gólgyártást, történt mindez az 5. percben (0-2). A 9. perc derekán Nagy Gergő volt eredményes kettős emberelőnyben háromra hizlalva a különbséget (0-3). A 11. percben Hajós talált be egyenlő létszám mellett (0-4), végül Kóger tette teljessé a hazai sokkot a 14. percben. Szűk negyed óra elteltével tehát 5-0-ra vezetett a vendégcsapat és a játék képét tekintve nem mondható túlzottnak a különbség. A hazai játékosok sokszor csak lézengtek a pályán, a kék-fehér védelem többször teljesen magára hagyta Szamankov kapust.

A második harmadban kapusposzton változtatott a hazai szakvezetés, érkezett László Arnold. Ezen kívül nem sokat változott a játék képe. Nem tudott megújulni a Sportklub, a zöldek pedig magabiztosan őrizték az előnyüket. Csendesen csordogált le a második 20 perc. A játékrész krónikájához tartozik, hogy egy mentés során László Arnold maradt a jégen a nyakát fájlalva, de végül folytatta a játékot.

A befejező játékrészre visszatért a hazai ketrecbe Szamankov, László sérülése miatt nem tudott csapata rendelkezésére állni az utolsó 20 percben. A hazaiak megúsztak még egy kettős emberhátrányt, Blackwater a vége előtt 2 perccel pedig megszerezte a Sportklub becsületgólját. A találatnál a ferencvárosiak azt reklamálták, hogy előtte eltalálták a kapusuk fejvédőjét és a szabályok szerint ezt játékmegszakításnak kellett volna követnie.

A Ferencváros tehát visszavágott az előző napi vereségért és a soron következő két mérkőzésén megszerezheti az alapszakasz második helyét. Ehhez Gyergyóban és Brassóban legalább két pontot kell szerezniük Fodor Szabolcs tanítványainak.

  Csapat Mérk. Győz. Hossz. győz. Hossz. veszt Vesztes Gólarány Pont
1 Brassói Corona 32 21 3 5 3 130-76 74
2 Csíkszeredai Sportklub 36 21 3 2 10 171-121 71
3 FTC-Telekom    34 18 6 3 7 140-105 69
4 DEAC 35 17 3 3 12 122-98 60
5 MAC HKB Újbuda  33 15 5 4 9 130-97 59
6 Gyergyói Hoki Klub  32 13 2 9 8 80-87 52
7 UTE 33 13 4 4 12 125-120 51
8 Opten Vasas HC      32 7 1 3 21 89-128 26
9 Titánok 33 4 4 3 22 81-144 23
10 Dunaújvárosi Acélbikák 36 2 6 1 27 88-180 19

(Borítókép: Pál Zoltán/Csíkszeredai Sportklub)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?