Erste Liga: Sofron István lett az elődöntő legjobb játékosa

A DEAC elleni elődöntő valamennyi mérkőzésén gólt szerzett Sofron István, a Csíkszeredai Sportklub támadója. A csatár a gólokon kívül kiosztott még három asszisztot is, így őt választották a rájátszás ezen szakaszának legjobbjának.

Magabiztos játékkal, 4–1-es összesítéssel jutott túl a Debreceni EAC elleni elődöntő párharcán a Csíkszeredai Sportklub csapata. A csíkiak sikerének egyik kulcsa, a rendkívül egyenletes teljesítményt nyújtó Sofron István játéka volt, aki teljesítményével kiérdemelte az elődöntők legjobbjának járó elismerést az Erste Liga vezetőségétől. A magyar válogatottnál is számításba vett csatár a liga hivatalos honlapjának nyilatkozott.

Mint Sofron István elmondta: nehéz párharcon vannak túl, szoros, fordulatos meccseket játszottak a DEAC-cal, ám mindig megtalálták a győzelemhez vezető utat. A támadó szerint a két legjobb csapat jutott be a fináléba, de érezhető, hogy sokat fejlődött a liga, az első hat-nyolc helyezett csapat közel van egymáshoz. Sofron a MAC elleni negyeddöntő mérkőzéseken is nagyot harcolt, a Debrecen ellen pedig minden mérkőzésen gólt szerzett, valamint háromszor hozta kihozhatatlan helyzetbe társait.Győzelmi mámor a Sportklub kabalafigurájával, Giliccsel | Fotó: Csíkszeredai Sportklub/Pál Zoltán

„A legfontosabb, hogy jól ment a játék mindkét párharcban, és azzal segítem a csapatot, amivel éppen tudom: gólokkal, gólpasszokkal, blokkokkal, ütközésekkel. Azt nézem, hogy minél hasznosabb tagja legyek a csapatnak” - fogalmazott.

A csíkszeredai szurkolók egyik kedvence a döntőre is kitért. Elmondta, hogy két nap pihenőt kapott a csapat a győztes párharc után, hétfő óta viszont újra gőzerővel készülnek, edzenek, a taktikával foglalkoznak, videóznak. Kifejtette azt is, hogy kemény párharcra számít, mivel az FTC erőlteti a fizikai játékot, olyan játékosai vannak, akik felvállalják az ütközéseket, ebben a Sportklubnak még fejlődnie kell. „Máson nem kell változtatni, ugyanazt a játékot kell hoznunk, amit eddig az alapszakaszban és a playoffban, mert az eredményesnek és kifizetődőnek bizonyult. Fel kell vennünk a kesztyűt a Fradi ellen, mert nem fogják könnyen adni a meccseket, kemény, fizikális párharc lesz” – fűzte hozzá. Gólöröm | Fotó: Csíkszeredai Sportklub/Pál Zoltán

Sofron István elmondta azt is, hogy sosem játszott igazán bajnokesélyes csapatban, éppen ezért is lenne különleges számára a végső győzelem.

„Mindenki hokilázban ég, alig van olyan párbeszéd a városban, amely nem a jégkorongról szól, a nagymamám is a meccsekről beszél. Még annál is többen lesznek, ahányan a DEAC ellen szurkoltak nekünk, több százan nem fognak bejutni, akkora az érdeklődés. Fergeteges hangulat lesz, hokiünnep, igazi libabőrös élmény mindkét csapat számára. Nagyon várjuk már, hogy elkezdődjön!” – fogalmazott a csatár.

Sofron István 1988-ban Csíkszeredában született, jégkorongos családban. Három éves volt, amikor Magyarországra költöztek. Székesfehérváron kezdett játszani. A Volán EBEL-es csapatában 2007-től hat évet szerepelt, majd megfordult a német Krefeld és az osztrák KAC együttesében is. 2016-ban visszatért Fehérvárra, majd a következő évben kirpóbálta magát az ECHL-es Wichitában, ám az idényt a Villachban fejezte be. 2018-ban újra a Volánhoz szerződött, majd egy évvel később a MAC-ot választott, és házi pontkirály lett a félbeszakadt szlovák Extraliga-szezonban. A legutóbbi évben a MAC HKB-val az Erste Ligában szerepelt, 23 meccsen 35 pontot gyűjtve az alapszakaszban. Tavaly nyáron szülővárosa együtteséhez igazolt, a Sportklub mezében az alapszakaszban 36 meccsen 49 pontot szerzett, a rájátszásban pedig már 12-nél tart. A válogatottban a 2007-2008-as idényben mutatkozott be, és azóta alapember. Tagja volt a Krakkóban az A csoportba jutó együttesnek, a top divízióban három gólt is szerzett.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?