banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Erste Liga: Egyenlített a döntőben a Csíkszeredai Sportklub

Javított hazai pályán az Erste Liga döntőjében a Csíkszereda, miután a párharc második mérkőzésén izgalmas csatában egygólos győzelmet arattak a Ferencváros ellen. A címvédő eredményes második harmad beli támadójátékának és önfeláldozó védekezésének köszönheti elsősorban a sikert.

Nagy várakozás előzte meg a felek második, szombati összecsapását. Az előző napon lejátszott első felvonás indulatai nehezen csitultak, ez a lelátón és a pályán is érezhető volt. Jó hír, hogy a pénteken horrorsérülést szenvedő Salló Alpár jobban van, a csíkszeredai kórház intenzív osztályán ápolják a szeredai védőt.

Ott folytatták a csapatok, ahol pénteken abbahagyták, kemény összecsapásokkal indult a mérkőzés, nem kímélték egymást a felek. Érkeztek a kiállítások is, már az első percben kiülhetett egy-egy játékos mindkét gárdából. Az 5. percben O'Connor kapott kényszerpihenőt, egy percen belül Kóger követte a büntetőpadra. A hazaiak éppen kiegészültek, amikor Tamminen előnyöz juttatta a Ferencvárost (0–1). Továbbra is gyakran emelkedett a magasba a játékvezetők keze kiállítást jelezve, ám a zöld-fehérek kettős emberelőnyben sem tudták növelni az előnyüket.Fotók: Csíkszeredai Sportklub | Pál Zoltán

A középső harmad elején kivédekezett egy újabb hátrányt az FTC, a 24. percben pedig Rokaly révén egyenlített a Sportklub (1–1). Két perc múlva hangrobbanás rázta meg a Vákár Lajos Műjégpálya sokat látott falait, Stach góljával a döntő során először vezetett a csíki csapat (2–1). Nem tartott sokáig a hazai öröm, a 28. percben Somogyi újra egyenlővé tette az állást (2–2). Hogy mégse szomorodjon el a telt háznyi közönség abszolút létszámfölényben levő kék-fehér fele, arról Stach gondoskodott, aki a szünet előtt újra betalált (3–2).

Gyorsan pörögtek a játékpercek a harmadik harmadban. A kezdeti feszültségek után megnyugvó kedélyek ismét felkorbácsolódtak időnként, néha többet foglalkoztak egymással a felek, mint a játékkal. Ez azonban a Sportklubnak volt jó, a kékek jól őrizték minimális előnyüket. Amikor pedig a csíki védelem verve volt, Adorján mutatott be újabb és újabb bravúrokat. Az FTC a végén meglépte a kapuslehozatalt is, ám ezúttal ez sem vezetett eredményre. A Csíkszereda komoly formajavulással egyenlített az egyik fél négy győzelemig tartó párharcában. Folytatás kedden Budapesten a Tüskecsarnokban.

Edzői értékelések:
Rico Rossi vezetőedző, Csíkszeredai Sportklub: "Egyértelmű a mosoly az arcomon. Nagyszerű volt látni, ahogy a fiúk végig küzdenek. Fontos reakció volt tőlünk az első mérkőzés után, hogy ne csak tudásbeli képességekkel, hanem fizikailag is ott legyünk a párharcoknál. Megtanultuk hogyan kell játsszunk, amikor nálunk van az előny, amit meg is mutattunk a harmadik harmadban. A kiváló kapusteljesítményünk is hozzájárult ehhez, enélkül soha nem nyerhetsz bajnokságot. Most egy kicsit pihenünk, majd megnézzük kik fognak játszani a következő találkozókon".

Az FTC-Telekom csapatától senki nem nyilatkozott.
 

Jégkorong Erste Liga döntő, 2. mérkőzés
Csíkszeredai Sportklub – FTC-Telekom 3–2 (0–1, 3–1, 0–0)
Csíkszereda, Vákár Lajos Műjégpálya 1950 néző
Gólszerzők:Rokaly Sz. (24.), Stach (26 és 30.), ill. Tamminen (7.), Somogyi (28.)
Kapura lövések száma: 38–29
Kiállításpercek: 20, ill. 12 perc

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?