Eladja a Chelsea-t Roman Abramovics

Szerda este Roman Abramovics, a Chelsea milliárdos orosz tulajdonosa hivatalos közleményben bejelentette, eladja a londoni futballklubot.

„Ahogyan azt már korábban is kijelentettem, mindig a klub érdekeit szem előtt tartva hoztam meg a döntéseimet. A jelenlegi helyzetben ezért döntöttem úgy, hogy eladom a klubot, mivel úgy gondolom, hogy ez a klub, a szurkolók, az alkalmazottak, valamint a klub szponzorainak és partnereinek a legjobb érdeke” – fogalmazott az 55 éves Abramovics, aki múlt szombaton az Oroszország által fehérorosz támogatással indított ukrajnai háború miatt még csak átadta az egyesület irányítását a klub jótékonysági alapítványának.

Abramovics 2003-ban vásárolta meg a londoni együttest, amely azóta az angol bajnokságot és az FA Kupát ötször-ötször, a Bajnokok Ligáját kétszer, az Európa Ligát pedig egyszer nyerte meg.

(Nyitóképen: Roman Abramovics | Fotó: Fabrizio Romano Twitter-csatornája)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?