EB-selejtező: ismét legyőzte Szerbiát a magyar válogatott

A csoportjában éllovas magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte szombaton a vendég szerb csapatot Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, így ha kedden Litvániában is begyűjti a három pontot, akkor kijut a jövő évi németországi kontinenstornára.

Telt ház és fantasztikus hangulat fogadta a kivonuló csapatokat. A magyar szurkolók az egyik kapu mögötti részt mind a három szinten piros-fehér-zöldbe borították, emellett felhúzták Rózsa Sándor arcképét és a híres betyár egyik mondásával üzentek a válogatottnak: „ha mindönki úgy tösz, ahogy tönni köll, akkó mindön úgy lösz, ahogy lönni köll”.Magyar gólöröm a szerbek elleni mérkőzésen | Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az első öt percben egyértelműen Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai voltak kezdeményezőbbek, a hazai csapat támadólag lépett fel, próbálta irányítani a játékot, de később kiegyenlítetté vált a találkozó és többnyire a két büntetőterület között zajlott a játék. Az első igazán veszélyes akciót negyedóra elteltével a szerbek vezették, a magyar ellentámadásnál pedig Szoboszlai csinált bolondot a védőjéből, azonban Nego 16 méteres lövését blokkolták. A szögletből aztán ismét a vendégek vittek végig egy gyors kontrát, két támadó vezette a labdát egy magyar védőre, de végül Dibusz lefülelte Zivkovic kulcspasszát.

Amit a szerbek nem tudtak gólra váltani, azt néhány perccel később a magyarok igen: Nego passza pontos volt, Varga Barnabás pedig ebben az idényben 19. alkalommal talált be. A góltól még jobban felbátorodott a magyar csapat, amely ebben a periódusban uralta a játékot, volt is néhány ígéretes akciója, de nem sikerült növelnie az előnyét. Bár a vendégek kissé váratlanul szögletből egyenlítettek, örömük alig egy percig tartott, mert Sallai bombagólja visszaállította a két csapat közti egygólos különbséget. A szünetig hátralévő bő tíz percben többet volt a labda a szerbeknél, de ismét mezőnyjátékkal telt az idő komoly helyzet nélkül.

Térfélcserét követően hatalmas lendülettel vetették magukat a küzdelembe a szerbek, akik beszorították a magyar csapatot. A fölényük kétszer is góllá érett, de mindkét találatot érvénytelenítette a bíró les miatt, így a hazaiak megúszták az első tíz percet, utána pedig kiszabadultak a szorításból. Bár a folytatásban is többet birtokolták a labdát a vendégek, fölényük korántsem volt már annyira nyomasztó, sőt, a veszélyes magyar kontrák egyikének végén Varga Barnabás a keresztlécre fejelte a labdát. Az ismét megélénkülő mérkőzésen a szerbek is közel kerültek az egyenlítéshez, ugyanis egy támadáson belül Tadic és Pavlovic is a bal kapufát találta telibe. A lüktető és élvezetes csata Bolla ziccerével folytatódott, de Sallai remek passza után a Servette futballistája eltévesztette a bal alsó sarkot. Az utolsó negyedórában a nemzeti együttes már próbálta tördelni a játékot, hogy megőrizze minimális előnyét a lefújásig, de ha lehetősége volt, ugyanúgy támadásba lendült, ezekben pedig nagyobb veszély volt, mint a szerb akciókban. A hatperces hosszabbításban kissé beszorult a magyar válogatott, de kivédekezte a hátralévő időt, így az Eb-részvétel kiharcolásának küszöbére ért.

A lefújás pillanatában a két csapat játékosai még összeakaszkodtak - Kalmár második sárgával piros lapot is kapott -, de miután szétválasztották a feleket, a magyar futballisták és a szurkolók érezhetően már-már a kijutást ünnepelték együtt.

Kapcsolódók

Kimaradt?