Dubaji tenisztorna: Halep–Ruse nyolcaddöntőt rendeznek

Elena-Gabriela Ruse kedden nagy meglepetésre legyőzte a spanyol Paula Badosát és bejutott a nyolcaddöntőbe a 768 680 dollár összdíjazású dubaji keménypályás női tenisztornán. Következő ellenfele honfitársa, Simona Halep lesz.

A selejtezőből főtáblára jutott, 24 éves Ruse (WTA-59.) 6:3, 5:7, 6:4-re múlta felül a tornán harmadik helyen kiemelt Badosát, több mint két és fél óra játék után. Ruse most nyert először top 10-es játékos ellen.

Az Indian Wellsben és idén Sydney-ben is tornagyőztes Badosa brékkel kezdte az első szettet, Ruse azonban azonnal visszavette az adogatását, 4:3-nál brékelt, majd 6:3-ra nyerte a játszmát. A második szettben 4:4-ig fej-fej mellett haladt a két játékos, aztán Rusénak összejött a brék és a meccsért adogathatott, de sokat hibázott, így a spanyol megnyert zsinórban három játékot (7:5), és kiegyenlítette a szettek állását. A döntő játszmában - amely előtt Ruse ápolást kért - a spanyol meglépett 4:1-re, de Ruse nem adta fel, megnyert egymás után öt gémet és ezzel a mérkőzést is.

A nyolcaddöntőben Simona Halep lesz az ellenfele, aki hétfőn 6:2, 6:4-re legyőzte az amerikai Alison Riskét.

Halep és Ruse egymás elleni mérlegét előbbi vezeti 2-0-ra: a volt világelső tavaly a kolozsvári Transylvania Open első fordulójában 6:1, 6:2-re, az idei melbourne-i torna nyolcaddöntőjében pedig 6:2, 6:1-re győzte le Rusét.

(Címlapfotó forrása: Manases Sándor)

Kapcsolódók

Kimaradt?