banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Búcsúzik a sportvilág Helmut Duckadamtól

Az egész sportvilágvilágot megrendítette hétfőn Helmut Duckadam halálhíre. A 65 éves korában elhunyt BEK-győztes futballkapus, „a sevillai hős” koporsóját kedden ravatalozzák fel a bukaresti Național Arénában, hogy utána végrendelete szerint elhamvasszák és családja a nyilvánosságtól elzártan végső búcsút vehessen tőle.

Ahogyan írtuk, a legendás hálóőr nem pusztán a Steauával 1986-ban megnyert BEK-döntőn mutatott teljesítményével lopta be magát az emberek szívébe, hanem egy olyan példakép, aki arra késztetett, hogy merjünk álmodni és higgyünk a lehetetlenben.

A sevillai hős emléke örökre megmarad | Fotó: frf.ro

A közösségi oldalakon záporoztak a részvétnyilvánító üzenetek, kedden Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke a román futballfőnöknek, Răzvan Burleanunak címzet levelében fejezte ki együttérzését a veszteség nyomán. Mint mondta: rövid találkozásaik során Duckadam feledhetetlen hatást gyakorolt rá. „Feltűnt, hogy a pályán tapasztalt sugározó jelenlétéhez és elkésztő karizmájához csak méltósága, szerénysége és erős jelleme ér fel. Az emberek hajlamosak azt mondani, hogy amikor egy csillag lehull, fényes nyomot hagy maga után. A nyom, amit Duckadam maga után hagy a futballtörténelemben valóban rendkívüli. Az ahogyan a Steaua megnyerte a BEK-döntőt, miután négy büntetőt kivédett egy olyan örökség, amely örökké ragyog majd, hogy csodálhassa régi és ösztönözhesse az új generációt” – fogalmazott, részvétet nyilvánítva a gyászoló családnak.

Helmut Duckadam koporsóját kedd koradélután ravatalozzák fel a bukaresti Național Arénában, hogy a szurkolók és sporttársak elbúcsúzhassanak tőle. A Gsp.ro tudósítása szerint a Steaua BEK-győztes csapatának mindegyik tagja részt vesz az eseményen. Elsőként Bölöni László érkezett meg a helyszínre, de a legendás kapus 86 esztendős édesanyja, Erzsébet, volt és jelenlegi felesége, gyermekei is megérkeztek a 14 órától tartandó búcsúztatásra.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?