Szuperliga: Búcsút intett a listavezetésnek a Kolozsvári Universitatea
Sorozatban negyedik mérkőzésén maradt nyeretlen a Kolozsvári Universitatea labdarúgócsapata, a hétfői veresége nyomán pedig immár a Szuperliga összetettjében is átadta az első helyét.
Ioan Ovidiu Sabău Szamos-parti „egyetemistái” heteken át uralták az élvonal mezőnyét, az elmúlt négy összecsapáson viszont már nem tudtak eredményesek lenni. A 18. forduló hétfői játéknapján hazai környezetben kaptak ki 1-0-ra az UTA-tól, miután a 29. percben Kadiri látványosan beollózta a labdát Gertmonas kapujába.
Az újabb vereség nyomán 30 ponttal maradt az összetettben és ezáltal elveszítette listavezető helyét a tabellán. Megelőzte egy ponttal a Kolozsvári CFR és amennyiben az FCSB felülmúlja a Galaci Oțelult az esti találkozón, úgy a címvédő lép az első helyre.
Az UTA-nak 21 pontja van, legközelebb csütörtökön, a Román Kupa csoportkörének második fordulójában lép pályára a Nyárádtő vendégeként. A Kolozsvári „U” már korábban kiesett a kupaküzdelemből.
CSAK SAJÁT