Brassói tenisztorna – Piros Zsombor nyerte a döntőt
A második helyen kiemelt Piros Zsombor két játszmában legyőzte az amerikai Keegan Smith-t, ezzel megnyerte 97 ezer dollárösszdíjazású brassói salakpályás challenger tenisztornát.
A világranglista 169. helyén álló magyar játékos esélyesként várta a vasárnapi döntőt az ATP rangsorában 247. tengerentúli játékos ellen – számol be az MTI.

Piros Zsombor az első játszmában váratlanul hátrányba került. Smith egy brékkel 4:2-re elhúzott, innentől kezdve azonban már csak Piros nyert játékot, és 35 perc alatt előnybe került. A második szett mindössze egy bréket hozott, a 26 éves magyar teniszező 3:3-nál nyerte le ellenfele adogatójátékát és előnyét végig megőrizve lezárta a mérkőzést.
A finálé 1 óra 18 percig tartott.
Piros Zsombor pályafutása tizedik challenger-trófeáját gyűjtötte be, idén – Lugano és Madrid után - a harmadikat.
Eredmény, döntő:
Piros Zsombor (2.)-Keegan Smith (amerikai) 6:4, 6:4
CSAK SAJÁT
