Birtokba vették az olimpiai falvakat a sportolók

Megkezdődött a visszaszámlálás, pénteken hivatalosan is megnyitják az idei téli olimpiát.

Egymás után érkeznek a sportolók az olimpiai falvakba; a.héten pedig már romániai és magyarországi olimpiakonok is birtokba vették szobáikat.

Érkeznek a sportolók az olaszországi téli olimpiára | Fotó: COSR

A többes szám nem elírás. Lévén, hogy az olaszországi seregszemlét több, egymástól nagyobb távolságra eső helyszíneken rendezik az részvevők számára is annak megfelelően alakítottak ki szálláshelyet. Így például a Román Olimpiai- és Sportbizottság (COSR) keddi tájékoztatása szerint küldöttségük bobosai és a szánkósok a cortinai faluban laknak majd. A szánkósok hétfőn Ausztriából utaztak az ötkarikás játékok helyszínére, míg a bobosok Velencébe repültek, onnan autóbusz szállította őket a hegyekbe, ahol már felmérték a versenypályát is.

A magyar sportolók is elutaztak | Fotó: MOB

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tájékoztatása szerint küldöttségük több tagja hétfőn foglalta el szobáját az olimpiai faluban. A rövidpályás gyorskorcsolyázók nagyobb része repülővel utazott Milánóba, míg a sífutókat kisbusz szállította Predazzóba. A műkorcsolyapáros kedd reggel landolt a milánói repülőtéren.

Romániát, mint ismeretes, 29 sportoló képviseli az idei téli olimpián, amelyet Milánó és Cortina d’Ampezzo rendez. Biatlonban hat, bobban négy (plusz egy tartalék), műkorcsolyában egy, szánkóban hét, síugrásban négy, alpesi síben két, sífutásban három, snowboardban pedig két versenyzője lesz az országnak.

Magyarország küldöttségét 15 sportoló alkotja. Alpesi síben, műkorcsolyában, gyorskorcsolyában, rövidpályás gyorskorcsolyában és sífutásban versenyeznek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?