„Bálnavadászt” szerződtetett a Kolozsvári CFR

Három játékos érkezését is bejelentette a héten Kolozsvári CFR: a labdarúgó Liga 1 címvédője előbb elhozta a kazah Asztanától az izlandi válogatott Runar Mar Sigurjonsson középpályást, repatriálta a négy hónappal ezelőtt Szaúd-Arábiába eladott Mihai Bordeianut, végül pedig megszerezte az Aradi UTA csapatától az alig 20 éves Alexandru Oroiant.

A vasutas alakulat a Botoșani elleni találkozóra készült épp, amikor hétfő délután a klub honlapján megjelent a hír, hogy a román bajnokság történetében először izlandi játékos igazol Kolozsvárra Rúnar Már Sigurjónsson személyében. A 30 éves középpályás szülőhazájában a Valur Reykjavíknál tanult meg focizni, majd a svéd GIF Sundsvall, a svájci Grasshoppers Zürich és FC St. Gallen játékosa volt, mielőtt a kazah FC Asztanához igazolt volna. A CFR honlapján megjelent jellemzése szerint erőssége a passzjátéka és nagyon jól lát a pályán, ezért egyre nyilvánvalóbb, hogy a Törökországba igazolt Damjan Djokovic pótlására hozták a Fellegvárra.

A Rooney becenévre hallgató Rúnar Mar Sigurjonsson 29-szer szerepelt az izlandi válogatottban, tagja volt a szigetország csapatának, amely 2016-ban a negyeddöntőig menetelt Franciaországban.

Kedden egy újabb átigazolási hírrel jelentkezett a Kolozsvári CFR, már ez alkalommal nem szorul bemutatásra az „új” fiú: a vasutas alakulat kölcsönvette a szaúdi bajnokságban szereplő Al Qadisiyah FC-től az oda alig 4 hónappal korábban 1,2 millió euróért eladott Mihai Bordeianut. A sportsajtó információi szerint Bordeianut azért kellett elengedje szaúdi munkáltatója, mert kapust kellett igazolnia, és a helyi szabályozások korlátozzák az idegenlégiósok számát. A kölcsön nyárig érvényes, és Bordeianu gázsiját az Al Qadisiyah FC állja.

Azt már az Aradi UTA közleményéből tudtuk meg, hogy a bajnokcsapat megszerezte a 20 éves Alexandru Oroiant, akire elsősorban az ifi-szabály miatt számítanak a Fellegváron.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?