Australian Open: Serena Williams „leütötte a pályáról” Simona Halepet

Véget ért a 2. helyen kiemelt Simona Halep számára az Australian Open, ugyanis az év első Grand Slam tornájának negyeddöntőjében 3:6, 3:6 arányú vereséget szenvedett a volt világelső Serena Williamstól.

Serena Williams és Simona Halep a kedd délelőtti Australian Open negyeddöntő előtt tizenegy alkalommal mérte össze erejét, kettejük mérlege 9-2 volt az amerikai sportoló számára, viszont utolsó összecsapásukat a 2019-es wimbledoni döntőben a konstancai lány nyerte meg.

Az Rod Laver Aréna üres lelátói előtt megrendezett találkozót Serena kezdte jobban, aki megnyerte adogatását. A második game első pontja előrevetítette mindazt, ami a mérkőzés további részében történt: Simona Halep elrontotta az első adogatását, a második szerváját pedig olyan elemi erejű ütéssel küldte vissza Williams, hogy az amúgy rendkívül fürge Halepnek  esélye sem volt az elérni. Fotó: Agerpres/EPAAz amerikai lány ezzel „belerakta a frászt” Halepbe, akinek a játékán végig érződött a félsz Serena tenyeresétől.

Az amerikai lány elhúzott 2-0-ra, viszont nagy pontok mellett nagyon sok ki nem kényszerített hibát is elkövetett, így Halep rebrékelt, és egyenlíteni tudott 2-2-re. 

Serena ismér előredugta az orrát adogatása megnyerésével, majd a következő játékban 40-30-nál Halep kettős hibát vétett, ezzel felkínálva a lehetőséget Serenának. Az 11. helyen kiemelt amerikai nem sokat tétovázott, és ismét brékelőnybe került, amit már nem engedett ki a markából, és 6-3-ra megnyerte az első szettet.

A második játszma eleje Halepnek sikerült jobban, 2-0-ra és 3-1-re is vezetett, de a játékot mindvégig Serena diktálta. Az amerikai a következőkben egyetlen játékot sem veszített el, 5-0-s sorozatával behúzta a második szettet is.

Williams 4 ászt ütött és 1 kettőshibát vétett, míg Halepnek 2 kettőshibája volt. Simonának jobban ment az első szervája, 68%-55%, de ezekből Serena nyert több pontot, 77%-52%, a második adogatások nagyjából kiegyensúlyozottak voltak, 39%-38%. Williams 13 bréklabdát harcolt ki, amelyekből 6-ot érvényesített (46%), Halepnél jobb volt az arány (75%), de nem volt elég bréklabda 3/4. Az amerikai játékosnak több volt a nyerő ütése, 24-9, igaz, több ki nem kényszerített hibát is vétett, 33-19.

Williams pályafutása során 23 Grand Slam-torna győzelmet aratott, és ezzel a győzelmével visszavágott Halepnek, a 2019-es wimbledoni döntőben elszenvedett 2:6, 2:6-os vereségért. Halep és Williams 12 alkalommal játszott hivatalos mérkőzést egymás ellen, az amerikai 10-2-re vezet.

Simona teljesítményéért egy 525 000 ausztrál dolláros csekket és 430 WTA-pontot. A román lány 2018-ban döntőt játszott Melbourne-ben, tavaly az elődöntőig jutott, és a keddi volt a harmadik negyeddöntője a 2014-es és 2015-ös után.

A 39 éves Serena Williams következő, elődöntőbeli ellenfele a japán Naomi Oszaka lesz.

Női egyes, negyeddöntők

  • Naomi Oszaka (japán, 3.)–Hszie Szu-vej (tajvani) 6:2, 6:2
  • S. Williams (amerikai, 10.)–Halep (román, 2.) 6:3, 6:3
  • Ashleigh Barty (ausztrál, 1.)–Muchová (cseh, 25.)
  • Brady (amerikai, 22.)–Pegula (amerikai)

Kapcsolódók

Kimaradt?