banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Amikor Veszély indítja Bámulatost, az pedig gólpasszt ad Istenútjának

Sikerült összeállítanunk egy világválogatottat, melyben egy Erdélyben szereplő játékos is helyet kapott, a nevével szolgálva meg a beválogatását. Csapatunkba ugyanis csak bizarr nevű focisták kerültek be.  

Egy labdarúgó nem feltétlenül csak a pályán mutatott teljesítményével hívhatja fel magára a figyelmet, egy teljesen középszerű zsugás neve hallatán is felkaphatjuk a fejünket, csak az kell hozzá, hogy a név eléggé meghökkentő legyen. Összeállításunkban kizárólag a bizarr kereszt-, illetve ragadványnevű játékosokkal foglalkozunk, világválogatottunkba ezért nem kerülhetett be, például Isaac Succes, a Watford nigériai csatára, akit, akárcsak apai ági felmenőit, Sikernek hívnak.

Brazília már jóideje nem az első számú futball-nagyhatalom, azonban a hülye nevű játékosok tekintetében vitathatatlanul őrzi globális vezető pozícióját, gondoljunk csak Vagner Love-ra és Hulkra. Brazíliában akár több csapatot is ki lehetne állítani kizárólag megmosolyogtató nevű focistákból, elvégre ott játszik Kennedy, Wagner, Rubens, Alan Empereur, Kanu, Messias, Lucas Evangelista, Elvis, Cicero, Gustavo Mosquito, és még hosszan folytathatnánk a felsorolást. Európán belül az angol és a holland bajnokságokban találni a legtöbb röhejes nevű labdarúgót, jellemzően az Afrikából érkezettek és a suriname-i származásúak között.

Bármennyire is szerettük volna kizárólag Európában játszókból összeállítani a virtuális vicces-tizenegyet, egyetlen olyan kapust sem fedeztünk fel, akit a neve feljogosítana rá, hogy bekerüljön a csapatba. Így tehát az 1-es számú mez a brazil Bragantino hálóőrének, Victor Hugo Zorzenoninak jutott. Nagy rajongói lehetnek a Zorzenoni szülők a romantikus irodalomnak.  

Nagy név, kisebb tehetség

A jobbhátvéd a Bologna üdvöskéje, Wisdom Amey. Az ifjú Bölcsesség, aki még mindig csak 16 éves, a Serie A-ban valaha pályára lépett legfiatalabb játékos, 15 évesen és 274 naposan debütált. A védelem közepére egy zimbabwei spíler, Danger Fourpence kerül, akinek a neve magyarul úgy hangzik: Négypenny Veszély. Játékosunknak minden bizonnyal világra szólóbb a neve, mint a tudása, mivel szülőhazája bajnokságában játszik, a Kinglon Bird együttesében. Balhátvédként Million Manhoefra esett a választásunk. Millió a holland első osztályban és az Európa Konferencia Liga első kiírásában szereplő Vitesse Arnhem játékosa.  Bámulatos Nakamba akcióban | Fotó: Facebook/Aston Villa

A középpályás sor tagjai Marvelous Nakamba, Neeskens Kebano, Bismark Adjei-Boateng és Kephren Thuram-UIien. Bámulatos Nakamba zimbabwei származású, s keresztnevének, labdarúgói képességeit illetően van némi létjogosultsága, hiszen jelenleg az Aston Villa játékosa. A kongói Kebano ellenben, keresztneve ellenére meg sem közelíti tehetség dolgában a háromszoros BEK-, egyszeres KEK-győztes, kétszeres világbajnoki ezüstérmes holland kiválóságot, elvégre az angol második ligás Fulhamnél játszik. A fáraói keresztnevet viselő Thuram-Ulien a francia Nice középpályása, édesapja pedig nem más, mint a korábbi nagyszerű francia védő, Lilian Thuram. Válogatottunkba a Kolozsvári CFR is ad egy játékost, a német vaskancellárról elnevezett ghánai középpályás személyében.

Elől Godsway Donyoh, Fashion Sakala és Darwin Gabriel Nunez Ribeiro keserítheti az ellenfél védőinek az életét. A ghánai Istenútja Donyoh a Manchester City akadémiáján nevelkedett, de utána az Úr és a nagyobb tehetség hiánya a Szentföldre irányította, a Maccabi Haifa együtteséhez. Divat Sakala Zambiából érkezett a Glasgow Rangers csapatába, Darwin Nunez hazája pedig Uruguay, jelenleg a Benficánál játszik. Utóbbinak meggyőződéses evolucionista lehetett a keresztapja.

A cserepadon Admiral Muskwe (Luton Town), Navajo Bakboord (Heracles Almelo), Delvechio Blackson (Telstar) és Mahatma Gandhi Heberpio Mattos Pires (Ipora) foglal helyet. Bár brazilokat csak a legszükségesebb esetben válogattunk be, lásd Victor Hugo esetét, Mahatma Gandhit kihagyhatatlannak találtuk. A holland másodosztályban játszó Blackson névadóit biztosan a korábbi olasz válogatott csatát Marco Delvecchio inspirálta, Bakboord esetében pedig Karl May lehet a ludas.

Kapcsolódók

Kimaradt?