Felavatták Kézdivásárhelyen az ország legkorszerűbb jégpályáját

Európa egyik legszebb és az ország legkorszerűbben felszerelt műjégpályáját avatták fel hivatalosan is Kézdivásárhelyen. A korcsolyapályát december 21-étől már birtokba vették a céhes város lakói és sportolói, a mostani kétnapos avatóünnepség azonban jó alkalmat teremtett arra, hogy jégkorong- és műkorcsolya-bemutatót, barátságos hoki mérkőzést, koncertet és jégdiszkót is szervezzenek.

A szombat este tartott gálán Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere a jégpálya építésének történetét vázolta, felidézve, hogy 12 évvel ezelőtt Török Sándor volt városvezető és az akkori helyi tanács bátor döntésének eredményeként kezdték meg az építkezést. Ha ez nem történt volna meg, ma nem lehetne ünnep. Megköszönte mindazoknak a segítségét, támogatását, akik hozzájárultak, hogy ez az „ékszer” Kézdivásárhelyen megépülhessen.

Sok türelem kellett hozzá

Megértő összefogás eredménye ez a műjégpálya, emelte ki köszöntőjében Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

„Volt egy jó ötlet, ehhez erőteljes civil összefogás társult a hokisok részéről, volt és van jelentős támogatás a helyi és megyei önkormányzattól, volt és van politikai és anyagi támogatás az RMDSZ Bukarestbe küldött politikusai részéről. A megértő összefogás pedig azt jelenti, hogy volt türelmünk egymáshoz, mert olyan országban élünk, ahol az igényeinknél lassabban történik a kivitelezés. Tehát megköszönöm a kézdivásárhelyieknek, hogy volt türelmük megvárni a kivitelezés végét, mint ahogy látszik: megérte. Használják, használjuk mindannyiunk örömére” – fogalmazott a megyei önkormányzat elnöke, aki egyik szorgalmazója volt a korszerű kézdivásárhelyi jégpálya megépítésének.   

„Nem lesz mindenkiből profi hokis és műkorcsolyázó. De azt gondolom, aki megtanult korcsolyázni és a jégen állni, az az életben is meg tud állni két lábon” – adott hangot meggyőződésének Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Ünnepi köszöntőjében kifejtette: a csíkkarcfalvi és a brassói után a kézdivásárhelyi műjégpálya a harmadik az országban, amelyet a román kormány támogatásával fejezhetnek be. A néhány éve elkezdett programmal korcsolyázáshoz és hokizáshoz szükséges feltételeket kívántak teremteni, de ennél többet is: hálózatot a fiatalok számára – tette hozzá. A beruházásokat folytatni szeretnék, a következő időszakban a gyergyószentmiklósi, majd a marosvásárhelyi műjégpálya befejezése következik remélhetőleg az Országos Beruházási Társaság (CNI) támogatásával.

„Az általunk elképzelt, sokak által megálmodott programban 10 ezer gyermek korcsolyázik jelenleg, de további terveink vannak” – összegzett az RMDSZ elnöke.

A miniszterelnök-helyettes is Kézdin ünnepelt

Nagy örömükre szolgált, hogy jelen lehetnek ezen az ünnepségen, gratulálnak a város vezetőségének a korszerű sportlétesítményhez, amely a közösséget, az embereket szolgálja, köszöntötte a kézdivásárhelyieket Paul Stănescu miniszterelnök-helyettes, fejlesztési miniszter és Ioana Bran ifjúsági és sportminiszter, akik a sportolás fontosságát is hangsúlyozták.

A hivatalos avatóünnepségen az ISK Csíkszereda műkorcsolya bajnokai, valamint a kézdivásárhelyi műkorcsolya tehetségei is közreműködtek. A szombati programot a HC Bikák és a Felcsík Hockey jégkorong mérkőzése zárta.

Kapcsolódók

Kimaradt?