A Sepsi SIC beírta magát a hazai kosárlabda történelmébe

Rangos nemzetközi mérkőzésen bizonyította a zöld-fehér csapat, hogy Sepsiszentgyörgy valóban kosárlabda-nagyhatalommá vált. Csütörtök este a Sepsi SIC pörgős, látványos és izgalmas összecsapáson 59 – 55-re győzött az esélyesebbnek tartott Olympiakosz Pireusz ellen. A Sepsi Aréna ismét az élmények háza lett, a több ezer háromszéki szurkoló folyamatos, hangos és lelkes biztatásával győzelembe hajszolta a kosaras lányokat.

Bár az Európa Kupa sorozat rájátszásának keretében szervezett mérkőzés első negyedében inkább a görög kosarasok villogtak, a sepsiszentgyörgyiek játékán már az elején látszott, hogy nem fogják könnyen adni a bőrüket. A második negyedben már kiegyenlítettebb lett a játék, sőt a félidő végére már vezetett a zöld-fehér csapat, annak is köszönhetően, hogy Webb négy alkalommal is 3 pontos dobást értékesített.

A szünetben már 33 – 31-et jelzett az eredménytábla, a lelátókon már sokan azt beszélték, hogy akár meg is nyerhető a mérkőzés. Vélhetően így érezték a sepsiszentgyörgyi játékosok is, akik nagy lendülettel és küzdeni akarással harcoltak, de a görög csapat érvényesítette akaratát és visszavették a vezetést.

A negyedik negyed ismét a kiegyenlített küzdelemről szólt, de a találkozó vége előtt egy perccel a Sepsi SIC Marshall és Gödri-Părău pontjainak köszönhetően a házigazda csapat ismét megszerezte a vezetést és már nem is engedték  ki kezükből a játékot. A végeredmény tehát Sepsi SIC - Olypiakosz Pireusz 59 – 55.

A hazai bajnoki címvédő csapat legeredményesebb játékosai Annemarie Gödri-Părău csapatkapitány (16 pont), Tyaunna Marshall (14 pont) és Adrienne Webb (12 pont). Az Európa Kupa rájátszása december 21-én Görögországban az Olympiakosz Pireusz otthonában folytatódik.

Plüssjátékok és labdák röpültek a pályára

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat, a Máltai Szeretetszolgálat és a Sepsi SIC felkérésére a csütörtök esti mérkőzésre több néző is adomány játékokat vitt magával a Sepsi Arénába. A győztes mérkőzést követően több ezer torokból csendült fel a székely himnusz, amelynek végén plüssjátékok és labdák százait dobálták a pályára.

Ezeket a kosárlabdázó lányok illetve a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei összegyűjtötték és eljuttatják a Szent Ferenc Alapítvány házaiba, árváknak illetve nagycsaládban élő gyermekeknek. Ezáltal a győzelem örömét az ajándékozás élménye tette még szebbé.

Kapcsolódók

Kimaradt?