Nézői rekordot dönthet a Sepsi SIC

Nézői rekordot szeretne dönteni a Sepsi SIC kosárlabdacsapat, amely történetének legfontosabb mérkőzését készül megvívni csütörtökön a Sepsi Arénában. Mint ismert, a kiváló formában lévő női kosárlabdacsapat egyetlen hazai klubként jutott tovább az Európa Kupa sorozat csoportköréből és a rájátszásban (play off) a rangos Olympiakos Pireusz csapata ellen készül pályára állni.

A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Zoran Mikes, a Sepsi SIC edzője elmondta, megtisztelő számukra, hogy egy ilyen nagynevű csapattal kell megmérkőzniük. Emlékeztetett, hogy az Európa Kupa sorozat elején a sepsiszentgyörgyi csapatot az esélytelenebbek közé sorolták, miközben a görög Olympiakost az élvonalbeli csapatok között tartják számon. Azáltal, hogy a Sepsi SIC történelmet írt és sikerült bekerülnie a play off-ba már elérték a kitűzött célt, mondta Zoran Mikes, aki azt szeretné, hogy a játékosai és a sepsiszentgyörgyi szurkolók élvezzék a lehetőséget, hogy egy ilyen nagy csapat ellen játszhatnak a városban.

Éppen ezért a zöld-fehérek edzője arra kéri a háromszékieket, hogy nagy számban vegyenek részt a csütörtökön este fél hétkor a Sepsi Arénában kezdődő mérkőzésen, a klub célja, hogy nézői rekordot döntsenek, szeretnék zsúfolásig megtölteni a város új sportcsarnokát.

Az esélylatolgatásra vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Zoran Mikes azt mondta, nem akar spekulációkba bocsátkozni, de a Sepsi SIC kosaras lányai jó formában vannak, ha meccs közben nem lesznek nagy hullámvölgyek, akár nyerhető is, de a görög Olympiakos rangos ellenfél, olyan összeszokott játékosokkal akik 15 éve együtt vannak a görög válogatottban, így nehéz mérkőzés elé néz a Sepsi SIC. Ugyanakkor az a legfontosabb, hogy a csapat és a szurkolók is élvezzék ennek a mérkőzésnek a lehetőségét, mondta az edző.

A Sepsi SIC menedzsere, Rusz István arra hívta fel a háromszéki szurkolók figyelmét, hogy a mérkőzés csütörtökön 18.30-kor kezdődik, és mivel nagyszámú nézőre számítanak, fontos, hogy időben legyenek a Sepsi Arénánál. A klub szokás szerint  autóbuszokat is indít a mérkőzés előtt, és mivel az elmúlt időszakban nőtt a közszállítási járművek kihasználtsága, csütörtökön több busz is indul a városból a Sepsi Aréna irányába. Ezek menetrendjét a Sepsi SIC Facebook oldalán teszik közzé, mondta Rusz István.

A zöld-fehér csapat menedzsere szerint a sepsiszentgyörgyi klub történetében először fordult elő, hogy ilyen messze eljutottak az Európa Kupa sorozatban. Ez az eredmény nem csak Sepsiszentgyörgy hírnevét öregbíti, hanem Románia számára is történelmi eredmény. A Sepsi SIC eredményének köszönhetően jegyzik a Román Kosárlabda Szövetséget is, amely a sepsiszentgyörgyi csapat sikerének köszönhetően 8 nemzetközi pontot szerzett.

Arra is felhívják a szurkolók figyelmét, hogy a Mihály király halála miatt hirdetett országos gyásznap miatt a nemzetközi sportmérkőzést is sajátos szabályok lebonyolításával kell megtartani, ezekről a meccs közben folyamatosan tájékoztatják a nézőket.

Rászorulóknak is gyűjtenek a kosárlabda mérkőzésen

A szurkolók támogatását és adományait várja a Sepsi Sic és a Máltai Szeretetszolgálat a csütörtöki kosárlabda mérkőzésen. Szerdán rendhagyó sajtótájékoztatót tartott Antal Árpád polgármester illetve Puskás Bálint volt alkotmánybíró, a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi szervezetének alapítótagja és Rusz István, a Sepsi SIC női kosárlabda csapat sportmenedzsere. Bejelentették, hogy a csütörtöki mérkőzést követően adománygyűjtési akciót szerveznek és felkérték a szurkolókat, hogy vigyenek magukkal plüssjátékokat vagy labdákat, amiket a mérkőzés végén a pályára dobálhatnak adományképpen.  Ezeket a kosárlabdázó lányok illetve a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei összegyűjtik és eljuttatják a kovásznai és tusnádi Szent Ferenc Alapítvány házaiba, árváknak illetve nagycsaládban élő gyermekeknek.

Puskás Bálint elmondta, hogy a Máltai Szeretetszolgálatnak évek óta gyümölcsöző kapcsolata van mind az önkormányzattal, mind a Sepsi SIC-kel és számtalan közös segítő programot valósítottak már meg, ezek sorát gazdagítja a holnapi akció is. Antal Árpád polgármester arról beszélt, hogy a Sepsi Aréna az élmények háza lett. Azért is építették, hogy legyen ahol örülni amikor a sepsiszentgyörgyi csapatok nyernek és reménykedni a következő győzelemben is. Hozzátette a csütörtöki mérkőzés is egy ilyen alkalom lesz, amit az ajándékozás élménye még szebbé tehet.

Kapcsolódók

Kimaradt?