Fontos mérkőzésre készül – történelmet írhat a Sepsi SIC

Az idény legfontosabb mérkőzésére készül a Sepsi SIC. A sepsiszentgyörgyi női kosárlabdacsapat saját pályán, a Sepsi Arénában írhatja be magát a hazai kosárlabda történelmébe, hiszen ha legalább 3 ponttal legyőzi a szlovák Pieštanské Čajky csapatát, tíz év után az első hazai csapat lehet, amelynek sikerül továbbjutnia az Európa Kupa csoportköréből.

A Sepsi SIC menedzsere, Rusz István szerdai sajtótájékoztatón rámutatott, hogy a csapat felkészült az összecsapásra de lelkes és nagyszámú közönségre van szükségük, hogy eredményes legyen a mérkőzés. Szerinte ahhoz, hogy a Sepsi SIC teljesíteni tudja a bravúrt,  arra van szükség, hogy hazai pályán legalább három ponttal legyőzze a szlovák Pieštanské Čajky csapatát, emellett a csoportelső török Hathay BB-nek le kell győznie a lengyel Energa Torun csapatát. A sepsiszentgyörgyi csapat menedzsere szerint a FIBA szabályzata szerint ezt a két mérkőzést egy időben kell játszani, hogy ne merüljön fel semmilyen gyanú.

Rusz István arra hívta fel a szurkolók figyelmét, hogy a FIBA szabályzata miatt a csütörtöki mérkőzés a szokásosnál egy órával hamarabb, vagyis 18 órakor kezdődik. A helyi szállítási vállalat 17 órától és  17.20-tól indít autóbuszjáratokat a Sepsi Arénához, visszafele pedig a mérkőzést követően indulnak az autóbuszok. „A Sepsi SIC a legjobb formában van, célunk, hogy kijussunk a csoportkörből. Az első Európa Kupabeli mérkőzéseken még voltak sérült játékosaink, de mostanra összeszedettebbek lettünk”, mutatott rá Rusz István.

A Sepsi SIC vezetőedzője, Zoran Mikes a sajtótájékoztatón elmondta, ezekben a napokban a szlovák csapat elleni mérkőzésre koncentráltak, a maximumot próbálják nyújtani és meggyőződése, hogy profitálni tudnak a hazai pálya előnyéből is. „Egy lépésnyire vagyunk a céltól, a játékosok mindent meg fognak tenni a továbbjutás érdekében és ez a szurkolók segítségével sikerülhet is” – jelentette ki.

Újságírói kérdésre, miszerint a hazai bajnokságban veretlen és az Európa Kupában az eddigi legjobb eredményt elérő Sepsi SIC mikor lesz méltó arra, hogy mérkőzéseit a tévé is közvetítse, Rusz István elmondta, hogy megkeresték a kosárlabda mérkőzéseket közvetítő tévé társaságot, de az csak akkor vállalta volna a közvetítést, ha más időpontra halasztják a mérkőzést, amit nem lehetett megtenni a FIBA szabályzata miatt.

Hozzátette, a hazai kosárlabda szövetség sem tett semmilyen lépést a Sepsi SIC mérkőzéseinek tévés közvetítése érdekében. Ez annak fényében is rendkívül furcsa, hogy a sepsiszentgyörgyi kosárlabdacsapat nem csak magának, hanem a szövetségnek is gyűjti az Európa Kupában szerzett pontokat.

Romániának eddig nulla pontja volt Európában és a Sepsi SIC szereplésének köszönhetően jegyzik a szövetséget, mutatott rá Rusz István aki sérelmezte, hogy a Román Kosárlabda Szövetség honlapján egy ifjúsági mérkőzés eredményéről is hamarabb beszámolnak, mint a bajnoki címvédő Sepsi SIC európai és hazai mérkőzéseiről.      

Kapcsolódók

Kimaradt?