Görög ellenfelet kapott a Sepsi SIC

Az Európa Kupa csoportköréből továbbjutott Sepsi SIC női kosárlabdacsapat erős görög ellenfelet kapott. A rájátszás első körében az Olympiakosz csapata ellen kell pályára állnia a sepsiszentgyörgyi zöld-fehér mezes csapatnak.

A Sepsi SIC az Európa Kupa D-csoportját két győzelemmel és négy vereséggel a második helyen fejezte be, így a folytatásban az A-csoport második helyén záró, görög Olympiakosz csapatával játszanak a nyolcaddöntőbe jutásért. A rájátszás első körét hazai pályán, a Sepsi Arénában kezdi a sepsiszentgyörgyi együttes, amely december 14-én fogadja a görög Olympiakosz együttesét, majd a visszavágóra december 21-án Görögországban kerül sor.

A play-off első körének további párosításai: Basket Landes (francia)–Elfic Fribourg (svájci), Mersin (török)–MBA Moscow (orosz), KSC Szekszárd (magyar)–CMB Cargo-Uni Győr (magyar), Namur Capitale (belga)–Enisey Krasnoyarsk (orosz), Artego Bydgoszcz (lengyel)–Aluinvent DVTK Miskolc (magyar), Basket 90 Gdynia (lengyel)–Umea Udominate (svéd), TSV 1880 Wasserburg (német)–Saint-Amand (francia).

Mint arról beszámoltunk, a Sepsi SIC csütörtök este történelmet írt, hiszen egy évtizede, hogy hazai csapat nem tudott ilyen jó eredményt elérni az Európa Kupa sorozatban. A hazai bajnokság címvédője egyetlen romániai csapatként vesz részt a FIBA Európa Kupa sorozatban. Csütörtök este a Sepsi SIC 64-57-re legyőzte a szlovákiai Pöstyén (Pieštanské Čajky) csapatát, ezzel kijutott az Európa Kupa csoportköréből.

A mérkőzést követően Zoran Mikes a sepsiszentgyörgyiek edzője úgy nyilatkozott: „nagyon boldog vagyok, hogy bejutottunk az Európa-kupa második szakaszába. Gratulálok a játékosaimnak, mert harcoltak az utolsó pillanatig, és azt gondolom megérdemeltük ezt a győzelmet, továbbjutást. Az Európa-kupában három vereséggel kezdtünk, de koncentráltunk, és mérkőzéseket tudtunk nyerni. A szurkolóink nélkül nem tudom mi történt volna az utolsó percekben. Úgy gondolom, ezúttal is a hatodik játékosunk voltak, nagyon sokat segítettek. Büszke vagyok azokra az emberekre, akik kilátogattak a mérkőzésünkre” – mondta Zoran Mikes.

A Sepsi SIC kosárlabdázóinak nem sok ideje marad a pihenésre, hiszen vasárnap 18 órától a második helyen álló és szintén hibátlan Szatmárnémeti VSK vendégei lesznek a női kosárlabda Nemzeti Liga 8. fordulójában. A találkozót a FRB TV és a prosport.ro élőben közvetíti.

Kapcsolódók

Kimaradt?