Jól halad Miklós Edit rehabilitációja

Súlyos sérülését követően augusztusban csatolhat lécet Magyarország legjobb alpesi sízője, Miklós Edit, aki a szövetség közelgő tisztújító körgyűlése előtt kiállt a jelenlegi vezetés mellett.

„Jól érzem magam, a rehabilitáció jól halad, most már van olyan nap, amikor kétszer edzek. Ez a felépülés azon időszaka, amikor rohamosan fejlődök – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a szocsi téli olimpián lesiklásban hetedik helyezett sportoló, aki azzal érzékeltette a javulást, hogy egyik héten még csak negyven kilós súllyal guggolt, a következőn pedig már ennek duplájával.

A csíkszeredai versenyző elárulta, várhatóan augusztus közepén állhat ismét lécre. Az MTI érdeklődésére kifejtette, hogy tavaly egy-egy hetet síelt júniusban és júliusban, azaz két hét sízés marad ki a mostani felkészüléséből.

„A tévében követtem a világkupa és világbajnokság eseményeit. Nagyon fáj, hogy a sérülésem miatt nem próbálhattam ki a phjongcshangi ötkarikás pályát, ennek ellenére úgy érzem, jó lesz nekem. Februárra már százszázalékos állapotban leszek és addigra a versenyrutint is visszaszerzem” – jelentette ki a 29 éves síző.

„A sérülés a sport velejárója. A magánéletben is vannak botlások, amelyekből fel kell állni. Hiszek magamban, ezért nagyon várom, hogy ismét lécre álljak" – mondta a sportoló.

Svájci edzője, Stefan Abplanalp arról beszélt, hogy tanítványa fizikálisan ugyanolyan erős, mint az olimpiai bajnok Lindsey Vonn. Szerinte a rehabilitáció jól halad és nekik dolgozik az idő.A tréner azt is kifejtette, hogy sérülése miatt egyfajta védettséget kapott Miklós Edit, így a következő idényben a rajtszámok kiosztásánál nem érinti őt hátrányosan, hogy az előző szezon végére visszacsúszott, a specialitásának számító leggyorsabb szakágban, lesiklásban ugyanúgy a legjobb 15 között indulhat majd.

A szövetség jövő csütörtöki elnökválasztásával kapcsolatban Miklós Edit úgy fogalmazott, abban nem befolyásolja a felkészülését, hogy miként erősít, de elszomorítja, hogy azokat támadják, akik őt személy szerint nagyban segítették, egyúttal olyan programot dolgoztak ki, amely nemzetközi színvonalú. Hozzátette, a fiatalok ennek a struktúrának köszönhetően jobb eredményeket érnek el, mint ő ugyanebben a korban. Kálomista Gábor május 29-én mondott le elnöki posztjáról, ezért volt szükség a tisztújító közgyűlés összehívására.

Miklós Edit – aki kétszer állt már dobogón világkupaversenyen – január 15-én az ausztriai Altenmarkt-Zauchenseeben rendezett lesikló versenyt megelőző hivatalos edzésen nagyot esett. Mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol kiderült, hogy a jobb térdében a keresztszalag-szakadás mellett egy csontdarab letört, továbbá porcsérülést is szenvedett, illetve a bal térdében is sérültek a szalagok. Egy Innsbruck melletti magánklinikán még aznap megoperálták.Az alpesi sízők világkupa-sorozata október végén rajtol, de november végén rendeznek először gyors számokat, míg az ötkarikás játékok jövő február 9-én kezdődik.

Kapcsolódók

Kimaradt?